Minden ami fontos

Új autóúttal gazdagodhat a héten Magyarország

Az utolsó fázisába ért a 67-es főút fejlesztése, és amint elkészül a látrányi elkerülő, az autósok Kaposvártól egészen a Balatonig gyorsforgalmi úton haladhatnak – írja a Kaposvármost. A lap szerint már ezen a hétvégén átadhatják a forgalomnak az érintett szakaszt.

A szakemberek már a munkálatok utolsó simításait végzik, de még dolgoznak a Balatonszemes és Somogybabod közötti szakaszon. A Balaton felé vezető oldalt épp ezért lezárták, a Kaposvár felől érkezők a Somogytúr–Látrány–Balatonlelle útvonalon kerülhetnek.

Az R67-es útként indult gyorsforgalmi első nagyobb, 33,2 kilométeres szakaszának építése 2017-ben indult és 2019 őszére készült el a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Soltút Kft. beruházásban, összesen 65 milliárd forintból. A fejlesztés részét képezte még a kaposfüredi és a látrányi elkerülő. Az előbbit, amely 3 kilométeres, és 8 milliárd forintból készült el, már tavaly decemberben használatba vehették az autósok.

A 10,2 kilométeres látrányi elkerülőt eredetileg csak 2024 februárjában tervezték a forgalomnak átadni, tehát hónapokkal a határidő lejárta előtt készre jelentheti a munkát a kivitelező Strabag. Ennél lényegesebb azonban, ezzel teljessé válhat Kaposvár M7-esbe történő bekötése.

Forrás:

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/11/uj-autouttal-gazdagodik-a-heten-magyarorszag-honapokkal-a-hatarido-elott-adhatjak-at-a-forgalomnak

Video:

https://youtu.be/errAbdHWrY4?si=M5qVLHbdt8w8_iM0

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search