Minden ami fontos

Nullás bevallás igazolást kért, közben 100 milliókért bocsátott ki számlákat

Nullás adattartalommal adta be bevallásait egy Heves vármegyei cég, miközben az Online Számla rendszer adatai alapján százmilliós nagyságrendben bocsátott ki számlákat partnereinek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrzést indított, aminek hatására a cég az adókülönbözetet megfizette, és korábbi helytelen gyakorlatát is megszüntette.

Nem a kibocsátott számláinak megfelelően adta be bevallásait egy Heves vármegyei, főképp építési és fuvarozási munkákat vállaló cég. Míg az áfabevallást nullás adattartalommal nyújtotta be, az Online Számla rendszer adatai azt mutatták, hogy ugyanabban a bevallási időszakban több mint százmillió forint értékben bocsátott ki és többmillió forint értékben fogadott be számlákat.

A NAV a kockázatelemzést követően – tekintve a szabálytalanságok súlyát – az ügyben adóellenőrzést indított, és a biztos megtérülés céljából az adókülönbözet és az adóbírság várható összegét zárolta a vállalkozás számláján, úgynevezett biztosítási intézkedésként.

A cég önellenőrzéssel próbálta korrigálni az adatokat, ez azonban a folyamatban lévő adóellenőrzés miatt már nem volt lehetséges. A cég képviselője átadta a revizoroknak a vizsgált időszakra vonatkozó adózási iratait. A kontroll végül a vizsgált, és az azt megelőző időszak adatainak értékelése után összesen 11 millió forint adókülönbözetet állapított meg.

Az adózó a határozatban előírt adókülönbözetet, egyeztetés után több részletben megfizette, így jogosult lett a feltételes adóbírság kedvezményére; azaz mentesült a kiszabott adóbírság felének megfizetése alól.

A társaság adózási gyakorlatának utánkövetése során látszik, hogy korábbi, helytelen gyakorlatát megszüntette: határidőben, a kontrolladatokkal egyező adóbevallásokat nyújt be a NAV-nak.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search