Minden ami fontos

Az ELTE etológusa nyerte a legrangosabb európai kutatási alap több mint 2,5 millió eurós támogatását

November 23-án tette közzé az Európai Kutatási Tanács (ERC) az idén 627 millió euró összdíjazású Consolidator Grant pályázat győzteseinek listáját.

A nyertesek között szerepel Faragó Tamás, az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársa, aki 2024 tavaszától öt éven át több mint 2,5 millió eurós keretből kutathatja a kutyák vokális tanulásának evolúcióbiológiai és etológiai aspektusait – olvasható a tanszék közleményében.

„A vokális tanulás leegyszerűsítve az a képesség, ahogy módosítani tudjuk a hangadásainkat egy külső hangminta alapján. Ennek legösszetettebb formája a hangutánzás és olyan hangok produkálásának képessége, amik nem részei a veleszületett repertoárnak. Ami az embernél alapvető képesség, az a többi emlősnél ritka, eddig csupán a cetek, fókák, denevérek és elefántok esetében írtak le hangutánzó képességeket. Az ember legközelebbi főemlős rokonainál a vokális tanulásnak csupán néhány, egyszerűbb elemét figyelték meg eddig, így ennek a képességnek az evolúciós megjelenése az emberben mai napig rejtély” – idézi az ELTE honlapja Faragót.

Teljes cikk itt olvasható:

https://qubit.hu/2023/11/24/az-elte-etologusa-nyerte-a-legrangosabb-europai-kutatasi-alap-tobb-mint-25-millio-euros-tamogatasat

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search