Minden ami fontos

Budapest rendőrfőkapitánya szervezte a prostitúciót

A kiegyezés után, az 1860-as évek végétől új lehetőségek nyíltak a magyarok előtt: a gazdasági és technikai fejlődések idején hisztérikus városépítés vette kezdetét, és elkezdett kialakulni az ország közigazgatási, politikai, ipari és kulturális intézményrendszere. Az 1873-ban egyesített Budapestet nemcsak hatalmi, de nemzeti centrumnak is szánták, olyan központnak, aminek a városépítész Reitter Ferenc szerint két fő feladata volt: hogy „társadalmi tekintetben ellensúlyozza Bécs vonzerejét” és megtalálja a helyét Európán belül, valamint hogy „integratív szerepet töltsön be országosan és politikailag”.

Ezzel együtt kitárultak a földrajzi határok, megsokasodtak az utazási lehetőségek, felgyorsult a birodalmon belüli migráció, az építkezésekre pedig vidékről várták a fiatal munkaerőt, ami mind-mind kedvezett az „európai metropolisz” koncepcióban gondolkodó városépítőknek. Tartani kellett a lépést a fejlődő Béccsel, márpedig 1869-ben Pest, Buda és Óbuda népessége 280 ezer fő volt a bécsi 900 ezerhez képest – az arányok később is hasonlóképp alakultak, 1890-ben 492 ezer budapesti és 1,43 millió bécsi lakos élt, 1910-ben pedig 880 ezerre és 2 millióra nőtt a számuk. Bécs legyőzését a demográfiai statisztikák helyett az építészetben kísérelte meg Budapest: az Operaház mellett sok középületnél is az volt a cél, hogy „legyőzzék” a grandiózus bécsi épületeket.

Arra is hamar született megoldás, hogy mit kezdjen Budapest az Európán belüli helyével: „a Nyugat kultúrája keleten” gondolat mentén a kelet-európai és főként a balkáni irányú kereskedelmi, turisztikai és közlekedési lehetőségek kiaknázásával próbálkozott meg a városvezetés, amivel Budapest egyben bejelentkezett Európa egyik idegenforgalmi és szórakoztató központjának. És ebben a korszakban ahol szórakozást kínáltak, ott megjelentek a nők is. Császtvay szerint a budapesti stratégia céljai akaratlanul is elősegítették a prostitúció terjedését, működését, majd később az elfogadását is, és ezáltal az alkalmi kapcsolatok normalizálását.

Teljes cikk itt olvasható:

https://qubit.hu/2023/11/07/a-boldog-bekeidok-amikor-budapest-rendorfokapitanya-szervezte-a-prostituciot

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search