Minden ami fontos

Vácon az autólopás emberéletet követelt

 

A Pest vármegyei vizsgálók vádemelést javasolva továbbítottak az ügyészségnek egy nyereségvágyból elkövetett emberölési aktát: tavaly októberben, Vácon fajult el egy autó megszerzése.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, közvetlenül az egyik életes nyomozót felhívva adta fel magát egy férfi 2022. október 4-én. Akkor már két napja égre-földre keresték, miután társával a Vác, dr. Csányi László körúton beült egy járó motorral ott hagyott autóba, először hátramenetbe, aztán sebességbe kapcsolva akartak elhajtani. A tulajdonos kiszaladt a közeli trafikból, próbálta megállítani őket, e közben került a motorháztetőre. Nagy sebességgel indulva átszelték a négysávos utat, a motorháztetőről leeső és súlyosan megsérült tulajdonost sorsára hagyva visszacikáztak a túloldalra, ahol egy fának és egy villanyoszlopnak csapódva álltak meg. A sofőr és utasa elszaladtak. Utóbbit, P. Antalt még aznap elfogták, jármű önkényes elvétele bűntettével és segítségnyújtás elmulasztása vétségével gyanúsították meg, az eljárásban szabadlábon védekezhetett.

A kritikus állapotban kórházba vitt 45 éves, keszegi illetőségű férfi két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A sofőr ellen hajtóvadászat indult, minden módon igyekeztek megtalálni. Miután kiderítették személyazonosságát, családtagjain keresztül próbálták jobb belátásra bírni, adja fel magát. 2023. október 4-én délután csörrent meg az egyik életes nyomozó telefonja, a vonal végén lévő B. György megadott egy nagykátai címet és közölte, hogy várja őket. Már a szolgálati autóban megnyílt, későbbi kihallgatásán beismerő vallomást tett, de hangsúlyozta, senki halálát nem akarta, csak a kocsit.

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg, őrizetbe, majd letartóztatásba került, azóta a személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedést a bíróság bűnügyi felügyeletre enyhítette.

A 24 éves B. György és a 23 éves P. Antal ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a nyomozást, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/befejeztek#3

Video:

https://youtu.be/l9W2xB4mWfs?si=KOKpvMzG-b4Y-WR3

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search