Minden ami fontos

Dunakeszin történt

Útban volt az ámokfutónak a kamerás autó. Gyakorlatilag letolta az útról

Budapesti Autósok Közösségének vasárnapi felvételén látható, ahogy több kocsi is vesztegel a dugóban Dunakeszin.

Egy Opel Astra sofőrje közben ügyet sem vetett a közlekedési kultúrára, a szembesávban kezdte előzni a feltorlódott, araszoló sort. Az autóssal szemből érkezőknek meg kellett állniuk, hogy elkerüljenek egy csúnya frontális ütközést.

A kocsinak azonban nem volt elég helye, hogy visszasoroljon, így egyszerűen fogta, és meghúzta a kamerás autót, amelynek az ütközéstől összetört a bal eleje, a lökhárítója és a fényszórója. A tettes ezután egyszerűen lelépett.

 

„Dunakeszin araszoltunk a dugóban.

Mellettünk forgalommal szemben előzte a sort egy Opel Astra. Szemből megálltak neki a frontális ütközést elkerülve.

Az Opel Astrának nem volt elég hely, nekünk jött, összetörte a lökhárítót, az autó bal elejét és a fényszórót. Majd távozott a helyszínről.”

– írta meg olvasónk, a károsult autó sofőrje, aki hozzátette:

„Az illető elhajtott, majd később visszatért a helyszínre.  Közölte, hogy ő nem szeretne rendőrt. Amikor mondtam neki, hogy már kihívtam őket, ismét távozott. A baleseti bejelentő kitöltését már nem várta meg. A rendőrségen tájékoztattak, hogy több bejelentést is kaptak előtte, hogy az Opel Astrás életveszélyesen előzi nagy sebességgel az álló kocsisort. Sajnos pont nálam csattant. Szerencsére senki sem sérült, elég lassan haladtunk.”

Forrás:

https://bpiautosok.hu/utban-volt-az-amokfutonak-a-kameras-auto-gyakorlatilag-letolta-az-utrol/?fbclid=IwAR0NVjk3yLhzJNYGlXSgqf2mbmEibcFdBKnfwBqJdqGJfiZLnv0JAnXMdww

Video:

https://youtu.be/x_JvwZfAIMI?feature=shared

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search