Minden ami fontos

Kiszáradt a Zicksee Ausztriában

Ausztria keleti részén lévő tó, a Zicksee, teljesen kiszáradt. A talajban most néhányan érmék és ékszerek után kutatnak, de vannak, akiket sokkolt a tömeges halpusztulás. A mára eltűnt vízben néhány hónapja még többezres halállomány volt.

Egy Walter nevű helyi lakos azt mondta, tudták, hogy a tó ki fog száradni. Ha a hatóságok korábban elkezdték volna kimenteni a halakat, sokkal többet megmenthettek volna. Rémes volt nézni, ahogyan a döglött halakat hatalmas konténerekben szállították el.

Az Euronews helyszíni tudósítója, Johannes Pleschberger arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyenkor általában sokkal több hó van az Alpokban, Nyugat-Ausztriában azonban csak a szokásos csapadék kétharmada hullott a télen, Olaszországban pedig csak a fele, ami Európa nagy részére nézve súlyos következményekkel jár.

Az előttünk álló hetekben és hónapokban a szokásosnál lényegesen kevesebb hóolvadásra, ezért alacsony vízállásra számíthatunk, amin még az sem változtatna különösebben, ha bőséges csapadék esne a következő hetekben. Ahhoz, hogy a talajvíz tározók feltöltődjenek, hónapokon keresztül lenne szükség nagy mennyiségű csapadékra”

Klaus Haslinger, a Geosphere Austria klimatológusa 

Az osztrák kormány közzétette, hogy szeretne többet befektetni az ivóvíz infrastruktúrába. A lakosság vízellátását például mélyebbre fúrt kutak biztosíthatják.

 Forrás:

https://hu.euronews.com/2023/03/27/kiszaradt-egy-ausztriai-to

Kép:

https://burgenland.orf.at/magazin/stories/3174186/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search