Minden ami fontos

A NAV lehetőséget ad kijavítani a hibákat

A hibák javítására lehetőség van, ha azokra a jogkövetési vizsgálat során derül fény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elemzi a foglalkoztatotti bejelentéseket, és az azokhoz kapcsolódó járulékbevallásokat is. Az előzetes elemzéskor külön figyelmet kapnak a nagy létszámváltozást bejelentő gazdálkodók.

Így került a NAV látókörébe egy épületüzemeltetéssel foglalkozó társaság, mely az adatok kockázatelemzési eredményei szerint megszegte az egyszerűsített foglalkoztatás előírásait, és áfabevallása adatai sem voltak összehangban a partnerek által szolgáltatott adatokkal. A NAV az ellentmondások tisztázására jogkövetési vizsgálatot rendelt el, ezzel lehetőséget biztosított a hibák kijavítására is.

A jogkövetési vizsgálat során igazolódtak a kockázati tényezők, valóban hiányosságokra bukkantak az ellenőrök. A NAV munkatársai az alkalmi és a munkaviszonyban foglalkoztatottaknál is több szabálytalanságot tártak fel, eltérés mutatkozott a foglalkoztatotti bejelentések és a bevallások között. Volt, akit bejelentettek, de a bevallásokban nem szerepeltették, illetve fordítva: volt, akit a bevallásokban feltüntettek, de a bejelentés maradt el. Az ellenőrzéskor a revizorok tudomására jutott még, hogy az adózónál a Kormányhivatal is végzett ellenőrzést, melynek során be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását állapították meg. A revízió felszólította a céget a hiányosságok és eltérések javítására.

Az adózó az ellenőrzést követően pótolta a jegyzőkönyvben rögzített hiányosságait, kijavította a feltárt hibákat, és önellenőrzést végzett az áfa- és a járulékbevallásaiban.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search