Minden ami fontos

Két új komp és két új katamarán érkezik a Balatonra

Szállításra várnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új kompjai és hajói, húsvétkor indul a hajózási szezon.

Elkészült Balatoni Hajózási Zrt. k

Szállításra várnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új kompjai és hajói, húsvétkor indul a hajózási szezon.

Elkészült Balatoni Hajózási Zrt. két új kompja és két új katamaránja. Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént már. Jelenleg a komáromi hajógyárban lévő hajókat akkor tudják majd a Balatonra szállítani, ha a Sió-csatorna vízállása is kellően megemelkedik, vagyis hajózható lesz. A Bahart bízik abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása, ami február 21-én már elérte a 100 cm-es átlagállást.

Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért azonban 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.

Február 17 óta a következő menetrend érvényes: Szántódrévből 7 és 18 óra között, Tihanyrévből 7:15 és 18:15 között, 60 percenként indulnak a kompok. A húsvétkor, április 8-án induló személyhajózás menetrendje minimálisan változni fog.

A Bahart a jövőben tervezi a szántódi és a tihanyi kompkikötők, valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését is.

Forrás: MTI, Bahart

Forrás:

https://welovebalaton.hu/cikk/2023/2/24/balaton-uj-kompok-hajozas-bahart

. Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént már. Jelenleg a komáromi hajógyárban lévő hajókat akkor tudják majd a Balatonra szállítani, ha a Sió-csatorna vízállása is kellően megemelkedik, vagyis hajózható lesz. A Bahart bízik abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása, ami február 21-én már elérte a 100 cm-es átlagállást.

Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért azonban 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.

Február 17 óta a következő menetrend érvényes: Szántódrévből 7 és 18 óra között, Tihanyrévből 7:15 és 18:15 között, 60 percenként indulnak a kompok. A húsvétkor, április 8-án induló személyhajózás menetrendje minimálisan változni fog.

A Bahart a jövőben tervezi a szántódi és a tihanyi kompkikötők, valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését is.

Forrás: MTI, Bahart

Forrás:

https://welovebalaton.hu/cikk/2023/2/24/balaton-uj-kompok-hajozas-bahart

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search