Minden ami fontos

Indul az idei eSZJA-szezon

Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján, sőt, akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, ők már hozzáférhetnek a 22SZJA bevallás webes kitöltő programjához.

Már elérhető a 22SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be a bevallását. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA-oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.

 A bevallás kitöltése jóval egyszerűbb azonban, ha a NAV szja-bevallási tervezetét veszik alapul, ami nem csak magánszemélyeknek készül. Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készül tervezet, de esetükben ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a tavaly szerzett jövedelmek adataival. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2023. május 22.

 Bárki, aki KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezik, március 15-étől megnézheti saját adóbevallási tervezetét az eSZJA-oldalon.

 Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:

-        SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,

-        az eSZJA-oldalon elérhető webűrlapon,

-        levélben,

-        a BEVTERVK formanyomtatványon,

-        telefonon, a 1819-es hívószámon,

-        személyesen, az ügyfélszolgálatokon.

 

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje 2023. május 22.

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search