Minden ami fontos

Hárommilliárd forintnál is több áfát próbáltak eltitkolni fiktív számlázási lánc kialakításával

Fiktív számlázási lánc kialakítását tárták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy nagykereskedelmi tevékenységet ténylegesen soha nem végző cégnél. A vállalkozás valótlan ügyletei olyan nagyságrendet értek el, hogy ezek alapján a vizsgálat megkezdésekor a legnagyobb adóteljesítményű adózók közé tartozott.

Az ellenőrzött vállalkozás a befogadott számlák szerint belföldről vásárolt számítástechnikai eszközöket és alkatrészeket. Papíron valamennyi beszállítója ugyanattól a Szlovákiában bejegyzett cégtől szerezte be az árut. Az ellenőrzött cég a bizonylatok alapján az árut magyarországi piacvezető nagykereskedelmi partnereinek továbbértékesítette.

A revizorok feltárták, hogy a társaság és a termékeket állítólagosan neki értékesítő, nem valódi beszállítók vezetői, tisztségviselői más cégek mögé bújva már korábban is fiktív értékesítési láncokat építettek ki. Ahogy most, korábban is az volt a céljuk, hogy az adómentes közösségi beszerzéseket levonható áfát generáló belföldi ügyletnek álcázzák.

Az ellenőrzés azt állapította meg, hogy a fantom számlakibocsátó társaságok valódi tevékenységet nem végeztek, és soha nem rendelkeztek a számlákra írt árukkal. Így ezeket a vizsgált társaság sem vehette meg tőlük.

Az adóellenőrök az útdíjfizetést ellenőrző kamerák felvételeit és adatait is felhasználva kiderítették, hogy a termékek fuvarozásának időpontjaiban nem történt szállítás, a kamerák egyáltalán nem rögzítettek ilyen adatokat a hamis szállítási útvonalakon.

Az ellenőrzött társaság, leplezve tényleges célját, egy valódi webshopot is működtetett, a legális kiskereskedelmi tevékenység azonban forgalmának csak alig egy százalékát érte el.

A cégnek a fiktív számlázási lánc kialakítása több mint tízmilliárd forintjába kerül. Az összeget adóhiány, bírság és késedelmi pótlék formájában kell megfizetnie a költségvetésnek. A követelést a NAV már az ellenőrzés megkezdésekor részben biztosította, bankszámla-zárolással, készpénz, követelés, illetve ingó vagyon lefoglalásával.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search