Minden ami fontos

Halasztést kért a Dunakeszi a Szentendre ellen. Nem volt rá szüksége.

Szentendre - Dunakeszi 0-4 (0-1)

Hat kezdő játékosát mellőzve kellett a Dunakeszinek kiállnia a Szentendre ellen. Két kiállítás, négy sérülés pótlása volt a feladata Kecskéd Zoltán edzőnek. 

Már a harmadik percben megszületett a vendégcsapat gólja Csupi lövésével, ki 13 méterről lőtte a labdát a hosszú felső sarokba. 

A dunakesziek folyamatosan támadtak, több helyzetet kidolgoztak, de az eredmény nem változott. A vendégek az első félidőben kaptak egy tizenegyest, de azt Cifra Máté mellé rúgta.

Az 52. percben Csordás Simon fejesgólja eloszlatta a kételyeket és részben megtörte a hazaiak önbizalmát is. Dunakeszi folyamatosan támadott, még egy tizenegyest is kiharcolt a csapat. Ennek értékesítés is eémaradt.

A második félidő felétől, már a vendégek uralták és irányították a játékot.

A 63. percben Kacsóh Attila góljával (0-3) és a 68. percben Szabó Balázs góljával megszületett a végeredmény.

Dunakeszi megérdemelten nyert a Szentendre otthonában.

A játékvezető Kálé Elemér határozottan, szigorúan korrekten vezette a mérkőzést. Még időben figyelmeztette a játékosokat, hogy a női partjelző is egyenértékű a pályán. 

"Ohne duma! Főleg vele!" és kimutatott női partjelzőjére. Ez volt az egyetlen de szükségszerű mondat, mely rendet teremtett ebben az ügyben.

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search