Minden ami fontos

Összefogott 10 civil szervezet a Dunakanyar és Pilis térség kizsákmányolása ellen

Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezésére létrejött találkozón együttműködésről állapodott meg számos Dunakanyar-Pilis térségű környezetvédelmi civil szervezet. A közös nyilatkozat nyílt, az alapítók továbbra is várják bármely térségben működő szervezet csatlakozását.

A közös nyilatkozatban a szervezetek Magyarország Alaptörvényére hivatkoznak, amely szerint a természet védelme és megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Az alaptörvény szövege szerint

„a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

Mint írják, ennek értelmében mostantól közösen fognak cselekedni a természettel összhangban lévő területfejlesztésért.

„(…) ezután közösen lépünk fel a Dunakanyar – Pilis térségben lakók hosszú távú életfeltételeinek védelmében a természet-ember harmonikus együttéléséért.

Meggyőződésünk, hogy a térségben lakók életkörülményeinek javítása megvalósítható a természettel összhangban, az ökológiai sokszínűség megőrzésével, a környezettudatos magatartási formák kialakításával.”

Teljes cikk itt olvasható:

https://merce.hu/2021/09/13/osszefogott-10-civil-szervezet-a-dunakanyar-es-pilis-terseg-kizsakmanyalosa-ellen/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search