Politika

A dunakeszi Varga Zoltán Péter lett a Jobbik Pest megyei elnöke.

A Jobbik Pest Megyei Választmánya szeptember 1-jén tartotta kétévente esedékes tisztújító ülését – írta a párt vasárnapi közleményébe, hozzátéve, a közel 80 alapszervezettel rendelkező Pest megyei választmány ülésén a megjelent küldöttek 87 százaléka Varga Zoltán Péternek, a dunakeszi Jobbik vezetőjének szavaztak bizalmat a következő két évre a „nemzeti néppárt” legnagyobb megyei szervezetének elnökeként.

A közleményben hozzátették, alelnöknek választotta a tisztújító választmányi ülés Mészáros Lászlóné abonyi, Dőringer Károly kistarcsai, Elszaszer Tibor Csörsz diósdi, Fehér Zsolt váci, Szalontai Boldizsár veresegyházi és Szente Béla monorierdői küldötteket, továbbá megválasztotta a Jobbik Országos Választmányának Pest megyei küldötteit is.

A Pest Megyei Közgyűlés jobbikos képviselőcsoportját a frakció közelmúltbeli döntését követően Fehér Zsolt vezeti, a frakcióvezető-helyettesi feladatokat továbbra is Varga Zoltán Péter látja el.

https://pestisracok.hu/uj-pest-megyei-elnokot-valasztott-a-jobbik/

Varga Zoltán a követlezőkez írta az alkalom kapcsán Fb profilján:

https://www.facebook.com/zoltanpeter.varga.1?fb_dtsg_ag=Adydfq1vcMeKr92SogRlVqyY5pVR35PIsdUYnSNz4CQbqw%3AAdwUpIBHmW4VpK_KmWTCL3Vo6SPyafrnKcKAG-y4rIXd6w

"Ma tartotta kétévente esedékes tisztújító ülését a Jobbik Pest Megyei Választmánya. Tíz éve, 2008, azaz az első ciklus eleje óta vagyok a testület alelnöke, két elnök alatt “szolgáltam” ekként. Ma pedig az a megtiszteltetés ért, hogy az ország legnagyobb ellenzéki pártjának legnagyobb megyei szervezete első számú vezetőjévé, elnökévé választott a következő két évre.

Az összes leadott szavazat 87 százaléka óriási bizalom és én nem titkolom, hogy vágytam ezt a bizalmat. Vágytam... rá, mert előző vezetőnk távozása után pontos és nagyon konkrét elképzeléseim voltak és vannak is a Jobbik Pest megyei szerepéről, feladatairól és jövőjéről. De vágytam rá azért is, mert országos elnökségünk bizalma eredményeként, regionális igazgatói kinevezésem, a szervezési feladatok mellé szükségét éreztem az alulról, a szervezetektől jövő felhatalmazásnak, egy “politikai” szerepnek is ahhoz, hogy az elképzeléseimet végrehajthassam. Így most lényegében azonos területi illetékességgel, Pest megyében egyszerre kaptam meg országos elnökségünk és szervezeteink bizalmát a munkámhoz, elképzeléseimhez.

Most pedig én jövök! Bízhattok bennem: amit ígértem, vagy végrehajtom, vagy a munkába bukom bele. Több lehetőség nincs.

Előre tovább a megkezdett úton, előre tovább, a győzelemig!

(Két éve a tisztújításról szóló posztomat is ezzel a képpel illusztráltam, mert akkor nem készült kép s azt éreztem, hogy ez a régebbi fotó mutatja be legjobban az én közéleti szerepvállalásom lényegét. Mivel ez továbbra is így van, így maradok ennél.)"

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search