Minden ami fontos

A Dunakeszi Diáknegyed főmérnöke, Bálint Zsolt lett az Év embere a LATEREX-nél

A cégcsoportnál tíz éves múltra tekint vissza ez a hagyomány. Idén is olyan szakember kapta ezt a belső díjat, akit a szakma is elismert szeptember hónapban. Bálint Zsolt a cég évzáró ünnepségén vehette át a díjat. A menedzsment tagjai állítanak jelöltet, s maguk döntenek az arra legméltóbb személyről. A díj nemcsak elismerés, hanem ösztönzőleg hat a munkatársak teljesítményére is.

Ahogy a projektjeire, úgy dolgozóira is kiemelt figyelmet fordít a LATEREX Építő Zrt. Az immáron 350 fős cégcsoportnál évek óta kiemelt terület a munkáltatói brandépítés is, mert felismerték, hogy a sikeres cég és projektek mögött az emberi erőforrás az egyik legnagyobb érték. A főként fehérgalléros munkavállalókból álló generálkivitelezői tevékenység fókuszában a projektmenedzsment áll. A projekt, a munkatársak, az alvállalkozók vezetése, a megrendelővel való kapcsolattartás, a konzorciumi partnerrel való együttműködés mind-mind kulcsfontosságú feladata a vezetőnek.

"Ez a díj nemcsak egy adott év munkáját ismeri el, hanem egy odáig vezető szakmai utat, karriert. A bizottság értékeli az eredményeket, a hozzáállást, a képességeket, a tanulási hajlandóságot és a vállalati értékek továbbadását. A karizmatikus vezető irányt mutat és személyiségének, valamint szakmai tudásának köszönhetően csapata szinte megkérdőjelezés nélkül követi őt" – emelte ki Czétényi-Veres Edit HR-vezető.

A vállalati kultúra része, hogy a vezetők akár hetente adnak visszacsatolást az aktuális folyamatok menedzselését illetően munkatársaiknak.

Az elismerés a teljesítményt is növeli

Az „Év dolgozója” díjnak a kiemelkedő teljesítmények elismerésén túl van egy másik fontos hozadéka is: pozitívan hat a többi kolléga motivációjára is, hiszen látják, hogy van értelme az extra hozzáadott értéknek, a vezetőség elismeri a pluszban beletett energiát.

„A díj hozzájárul a pozitív munkahelyi légkör kialakításához és fenntartásához is. Úgy gondoljuk, egy olyan vállalat, amely értékeli és elismeri a munkatársak erőfeszítéseit, nemcsak a lojalitást tudja növelni, hanem vonzóbb lehet a tehetséges szakemberek számára is” – tette hozzá a HR-vezető.

 

Idén a szeptemberi Hónap Mérnöke nyerte el a díjat

A vezetőség idén a Dunakeszi Diáknegyed beruházás főmérnökét választotta az „Év emberének”. Bálint Zsoltot szeptemberi interjúnkban mutattuk be, amikor a Hónap Mérnöke lett. Saját bevallása szerint a tudásvágy hajtja előre és az értékteremtés motiválja leginkább.

A főmérnök egyedi módszert alkalmaz a problémamegoldásban, olyat, amivel a kollégákat is ösztönzi. A folyamatosan újuló mérnöki, építőipari megoldások pedig további lendületet jelentenek számára. Az egyik legfontosabb összetartó erőnek a csapatszellemet tartja, ezért kollégáiban is igyekszik felébreszteni az együttműködést.

Forrás:

https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2024/01/a-dunakeszi-diaknegyed-fomernoke-lett-az-ev-embere-a-laterex-nel

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search