Minden ami fontos

Meghalt egy férfi Gödön, a dunakeszi rendőrök intézkedése közben

A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei 2023. november 30-án késő este igazoltattak egy sofőrt Gödön, akiről tudták, korábban eltiltották a járművezetéstől.

A rendőröket látva a férfi megpróbált a helyszínről elhajtani. Később a kocsiból nem akart kiszállni, valamint támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A zavart férfi ellenállását a rendőrök megtörték, bilincselték és a szolgálati autóba ültették. Autója átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak.

Az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott. Eszméletét vesztette, életjelet nem mutatott, így a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését és értesítették a mentőket. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai átvették a férfi ellátását, azonban már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére elhunyt.

A haláleset körülményeit a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. Ezzel párhuzamosan a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást.

A rendőri intézkedés kapcsán indított parancsnoki kivizsgálás folyamatban van. 

Forrás: 

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/rendori-intezkedes-kozben-halt-meg-egy?fbclid=IwAR3-2IqERM49RpQDrsjV3TDESosigAVd38GxjZWcihCvhF47PZi-LGz50eY

Kép forrása:

népszava.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search