Minden ami fontos

A dunakeszi vasúti átrakodó terminál előkészítéséhez kapcsolódó közbeszerzési kiírás még az idén augusztusban megjelenhet.

Kéttucatnyi fejlesztésről döntött a kormány. Debrecentől Iváncsáig, Zalaegerszegen és Nyíregyházán át meghatározó közúti és vasúti projektek indulnak el. Az is kiderült, mi lesz az M4-es, az M49-es, az M76-os és az M100-as gyorsforgalmi úttal.

A 24 fejlesztésből 19-nél már az idei harmadik negyedévben megindul a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás.

Az ÉKM a pontos beruházásokat tartalmazó listát is megosztotta lapunkkal, amit most közzé is teszünk. Ebből tisztán látszik, hogy az ÉKM-et vezető Lázár János miniszter nem a levegőbe beszélt akkor, amikor azt ígérte, hogy „a vidéket preferáló fejlesztéspolitikai fordulat jön”. A szóban forgó beruházások ugyanis kivétel nélkül vidéki városok, így 

  • Debrecen, 
  • Iváncsa, 
  • Dunakeszi, 
  • Zalaegerszeg, 
  • Nyíregyháza 
  • és Kecskemét térségében 

valósulnak meg abból a célból, hogy fejlesszék az ottani ipari infrastruktúrát.

Milyen beruházások lesznek Dunakeszin?

A fentieken túl Lázár János minisztériuma előre tekintettek 2024-re is. Jövőre ugyanis további hasonló ipari parkos beruházások is szerepelnek a beruházási tervekben. Dunakeszin például a vasúti rakodó terminál előkészítéséhez kapcsolódó közbeszerzési kiírás még az idén augusztusban megjelenhet. A projekt előkészítésének szakaszában Dunakeszi-gyártelep megállóhelytől az iparterületig a vonalon érintett műtárgyak építéséhez, átépítéséhez, bontásához szükséges engedélyezési tervek elkészítése, a tenderdokumentáció összeállítása, valamint az építési engedélyek megszerzése a cél.

A komplex feladat során meghatározzák az iparterület majdani helyét, kijelölik a vasúti kocsik rakodására alkalmas rakodóterületeket körüljárható vágánnyal, illetve megtervezik a vasúti létesítmények, az érintett közműkiváltások, a vasúti rakodó és a már üzemelő, illetve hozzá kapcsolódó ipari létesítmények közötti közúti kapcsolatokat. Sőt, Dunakeszi-Gyártelep megállóhelyen terveznek egy fordítóállomást is a Sólyom utcai aluljáró fejlesztésével együtt. A megállóhelyen a peron felújítása és akadálymentesítése, utasforgalmi létesítmények fejlesztése, illetve az utastájékoztatás kiépítése is a terv része.

Forrás:

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/08/megszereztuk-lazar-janos-feltve-orzott-listajat-ezeket-az-uj-beruhazasokat-inditja-el-a-kormany-tenyleg-a-videk-jon

Kép forrása:

https://dunakeszipost.hu/vasuti-atrako-letesiteset-jelentette-be-szijjarto-peter/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search