Minden ami fontos

1800 ellenőrzés, 24 % hiányosság, több mint 10 milliós bírság a Balatonnál és a Velencei tónál

A NAV a jogkövetők mellett áll: helyzetjelentés a balatoni és velencei-tavi ellenőrzésekről

A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket. Eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot. A kiszabott mulasztási bírság összege mintegy 10 millió forint.

A revizorok augusztus első hetéig több mint 1 800 alkalommal vizsgálták többek között a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, és a jövedéki termékek árusítását. Eddig az összes ellenőrzés 24 százaléka zárult megállapítással valamilyen hiányosság miatt. 

 Az ellenőrzések többségét kitevő nyugta- és számlaadás, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének vizsgálta négyszáznál is több mulasztást tárt fel. Ebből csaknem háromszáz esetben az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos problémát, vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték, és 83 vállalkozó nem jelentette be alkalmazottait. 25 esetben a jövedéki szabályokat sértették meg a kereskedők. A hivatal eddig mintegy 10 millió forint mulasztási bírságot szabott ki. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, annak megkezdéséig azonban még önellenőrizhető a be nem vallott adó.

Az ellenőröket többször érte atrocitás, így próbálták őket munkájukban akadályozni. Előfordult, hogy rendőrt kellett hívni a vizsgálat befejezéséhez: a revizorok palackozott bort vásároltak egy borászatban, de az eladó később ezt letagadta, sőt agresszív fellépéssel, részegséggel vádolta az ellenőröket. A revizorok maguk hívták a rendőröket, és az alkoholszonda nullás értéket mutatott. Ezek után a helyszíni vizsgálat befejeződhetett, aminek a végeredménye a nyugtaadás elmulasztásának és az ellenőrzés akadályozásának megállapítása lett.

A NAV a jogkövetők támogatására is törekszik, amikor megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, ezért a több megyét is érintő akció folytatódik. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak.

Forrás:

NAV

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search