Minden ami fontos

Kinevezte az államfő a szakértői kormányt, Ódor Lajos nem ígér csodát, „csak” nyugodt kormányzást

Zuzana Čaputová szerint az új kormány legfontosabb feladata a megosztott társadalom megnyugtatása lesz. A köztársasági elnök a Heger-kormány eredményeit is látja, szerinte az állandó veszekedésbe bukott bele. Ódor Lajos kormányfő nem ígér csodát, csak nyugodt kormányzást.

„Megnyugtatni a fáradt és megosztott társadalmat, és elvezetni az országot a fair parlamenti választásig” – határozta meg a legfontosabb céljait a kormánynak Čaputová.

Az államfő szerint az előző koalíció legfontosabb problémáját az állandó veszekedések jelentették. „A kormánykoalíció végét meggyorsította a folyamatos harc és veszekedés, amely elkeserítette a társadalmat, és végül a saját támogatóikat is” – mondta az államfő. Elismerte azonban, hogy a kormánynak vannak eredményei is.

Az új kormánynak a helyzet megnyugtatása mellett a problémák megoldására kell összpontosítania. „A már eddigi segítség ellenére, még mindig vannak olyanok, akik nem tudják elviselni a növekvő élelmiszerárakat, az emelkedő létfenntartási költségeket” – mondta a köztársasági elnök.

Elismerte azonban, hogy az Ódor-kormánynak nincs sok ideje, törvénytervezeteket például már nem is tud előkészíteni. „A legjobb és legpragmatikusabb teljesítményt várjuk önöktől” – mondta az államfő. Elsősorban a már elfogadott reformok megvalósítását várja a kormánytól az igazságszolgáltatás, az oktatás területén, emellett pedig a fenntartható költségvetés elkészítését tartja egyik legfontosabb feladatának. Azt várja a kormány tagjaitól, hogy ellensúlyként működnek majd a populizmus és a hazugságokon alapuló politika ellen.

Forrás:

https://parameter.sk/kinevezte-az-allamfo-szakertoi-kormanyt-odor-lajos-nem-iger-csodat-csak-nyugodt-kormanyzast-fotok

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search