Minden ami fontos

Penny Market is bevezeti a fizetős parkolási rendszert Dunakeszin

A Penny Market is bevezeti a fizetős parkolási rendszert, aminek értelmében a második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000 forintot kell fizetniük a vásárlóknak. A döntés nagy felháborodást váltott ki az emberek körében, az áruházlánc szerda este reagált a dühös kommentekre.

A Penny – amelynek bejelentésére dühös reakciók érkeztek – Szombathelyen ezentúl egyórás ingyenes parkolóhasználat után már díjat számol fel, nem is keveset. Korábban egy Lidl is csinált már hasonlót, aminek az érdekessége, hogy ugyancsak Szombathelyen.

A cég sietett leszögezni, hogy kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, ebbe a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is beletartozik.

„Jó hír azonban, hogy az áruházlánc üzleteiben a vásárlás idejére továbbra is díjmentesen állhatnak meg a vásárlók gépkocsijukkal a parkolóhelyeken” – közölte a kommunikációs osztály. Mint írták, az utóbbi időben egyre több vásárlói jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes Penny üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a vásárlók számára a parkolást.

Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve a vállalat arra a döntésre jutott, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezeti az egy óra időtartam feletti fizetős parkolást. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vásárlók számára – a vásárlást igazoló blokk helyszíni felmutatásával – további 1 órán keresztül díjmentes a parkolás

– olvasható a közleményben.

A vállalat felmérései alapján ennyi idő alatt kényelmesen bevásárolhatnak a Pennybe látogatók anélkül, hogy ez számukra bármilyen további költséget jelentene – fűzték hozzá.

A közleményből az is kiderült, hogy a Penny mely üzleteknél vezeti be az egy órán túli díjfizetős parkolást. Ezek a következők:

Budapest:

  • III. kerület Huszti út,
  • III. kerület Pünkösdfürdő utca,
  • VIII. kerület Hős utca,
  • VIII. kerület Könyves Kálmán körút,
  • X. kerület Kolozsvári utca,
  • X. kerület Sibrik Miklós út,
  • XI. kerület Rétköz utca,
  • XIII. kerület Jász utca,
  • XIV. kerület Füredi út,
  • XVIII. kerület Margó Tivadar utca,
  • XIX. kerület Ady Endre út,
  • XX. kerület Topánka utca,
  • XXI. kerület Kossuth Lajos utca.

Továbbá:

  • Ajka,
  • Alsónémedi,
  • Aszód,
  • Balatonalmádi,
  • Balatonfüred,
  • Balmazújváros,
  • Bátonyterenye,
  • Békéscsaba – Berényi út és Temető sor,
  • Dorog,
  • Dunakeszi,
  • Gárdony,
  • Göd,
  • Gyömrő,
  • Győr – Tihanyi Árpád út,
  • Hajdúnánás,
  • Jászárokszállás,
  • Kaposvár,
  • Kecskemét – Kodály Zoltán tér és Kossuth körút,
  • Kisvárda,
  • Komló,
  • Miskolc – Ilona utca és Soltész Nagy Kálmán utca,
  • Monor,
  • Nagykanizsa – Kalmár utca,
  • Nyíregyháza – Állomás tér,
  • Ózd,
  • Pécel,
  • Pécs – Zsolnay Vilmos utca,
  • Püspökladány,
  • Ráckeve,
  • Salgótarján,
  • Sárvár,
  • Siófok – Vak Bottyán utca,
  • Szeged – Makkosházi körút,
  • Székesfehérvár – Palotai út,
  • Szentes,
  • Szombathely – Körmendi út,
  • Tiszafüred, Üllő, Várpalota,
  • Veszprém – Egyetem utca.

 

Forrás:

https://index.hu/belfold/2023/03/22/penny-market-parkolo-fizetos-parkolas-uzlet-bolt-vasarlas/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search