Minden ami fontos

Indul az ingyenes Városkormányzási Akadémiai képzés Budapesten, nem csak budapestieknek

Városkormányzási Akadémia – Innovációk a városok kormányzásában Jelentkezési felhívás

Hogyan lehetne jobban kormányozni a városokat, amelyekben élünk? Milyen a városkormányzás ma Magyarországon, és milyen lehetne? Mik a problémák? Hogyan oldanak meg önkormányzati feladatokat innovatív módon más országokban? Milyen hazai jó gyakorlatokat ismerünk? A város összetett rendszer, így az irányítása is összetett ismereteket és készségeket igényel. Magyarországon egészen eddig nem létezett olyan képzési program, amely kifejezetten a városi önkormányzatiság feladataival, működési kereteivel, dilemmáival és megoldásuk lehetséges megközelítéseivel, jó gyakorlataival foglalkozott volna. Ezeket az ismereteket legfeljebb mozaikosan, hosszú idő alatt, sok ráfordított energiával lehetett összegyűjteni, elsajátítani.
Információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Városkormányzási Akadémia hallgatói a korszerű városkormányzás legfontosabb területeiről kapnak nemzetközi kitekintésben átfogó tudást:

  • a helyi önkormányzás alkotmányos, jogi alapjai és ezek várospolitikai összefüggései
  • a városi önkormányzatok működésének pénzügyi és gazdálkodási keretei
  • a nyitott városkormányzás, a városlakók bevonásának lehetőségei, a modern információ-technológiai megoldásokra építő okosváros-koncepciók, és ezek kritikai értelmezése
  • a fenntartható, zöld, befogadó településfejlesztés modelljei, ezek fenntarthatósága; az integrált városfejlesztés
  • a városüzemeltetés (pl. közútkezelés, zöldfelület-fenntartás, víziközmű, köztisztaság) gyakorlati kérdései
  • a közlekedés fejlesztése és szervezése
  • a humán közszolgáltatások és a lakhatás önkormányzati feladatai
  • az EU-s városfejlesztési politikái és támogatási rendszerei.

A hazai és európai gyakorlatban felmerülő, az önkormányzás számára lehetőséget, illetve feladatot jelentő további tématerületek bevonására, tárgyalására, beleértve a résztvevők által felvetett témaköröket is, lehetőséget biztosítunk. Információk a jelentkezésről lentebb!

Mi a célunk a Városkormányzási Akadémiával?

Az Akadémia képzési programja a szociális piacgazdaság demokratikus helyi önkormányzatainak alapértékeire épít: a helyi önállóság eredményes, hatékony és az érintettek részvételével működő rendszerének elveit és módszereit kívánja középpontba helyezni.
Az Akadémia célja átfogó ismereteket adni a városkormányzás szakterületeiről azok elméleti megalapozásával, majd városi jó gyakorlatainak bemutatásával és az egyes témakörök között lévő kapcsolatok kiemelésével. A képzés kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi innovációk megismertetésére.
Olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik maguk is nyitott és innovatív gondolkodással, a nemzetközi térre való kitekintés készségével rendelkeznek, a komplex problémákat is több oldalról látva lesznek képesek munkatársként vagy vezetőként feladataikat ellátni.

Milyen a képzés formája?
A képzést akkreditált felnőttképzésként indítjuk meg, amelynek végén az Akadémiát elvégző városkormányzási szakemberek oklevelet kapnak a képzés sikeres elvégzéséről.
A képzést 2023-ban két félév alatt, összesen 12 intenzív képzési napon bonyolítjuk le, jelenléti formában. A képzési napokra kéthetente, szombatonként kerül sor, egésznapos program (10-től 17 óráig, szünetekkel és szendvicsebéddel) keretében, Budapesten.
A képzéshez fakultatív jelleggel hozzátartozik a szakmai tematikához kapcsolódó fővárosi helyszínek (például víztároló, hídkamra, bunker a metróalagútban, szennyvíztisztító, forgalomirányítási központ, villamosremíz) közös meglátogatása, valamint egy szakmai tanulmányút szomszédos ország valamely nagyvárosába.
A képzést a Budapesti Művelődési Központ szervezi és gondozza.

Ki felel a szakmai háttérért és minőségért?
A képzés tervezésekor a legkiválóbb hazai szakértőket kértük fel a szakmai közreműködésre. Ez biztosítja, hogy olyan képzési programot valósíthassunk meg, amely valóban a legkorszerűbb tudást adja a résztvevők számára.
A Városkormányzási Akadémia szakmai vezetője Tosics Iván PhD, a szociológiai tudományok kandidátusa, a hazai és európai városfejlődés elismert szakértője.
A szakmai koncepció alakítását egy kilenc tagból álló testület, az Akadémiai Tanács segíti, melynek tagjai nemzetközi szinten is elismert városfejlesztési szakemberek.

Az Akadémiai Tanács tagjai:

  • Atkári János, volt főpolgármester-helyettes, igazgató, Pénzügykutató Zrt,
  • Bodnár Judit, PhD, egyetemi tanár, CEU Department of Sociology and Social Anthropology
  • Hegedüs József, PhD, közgazdász-szociológus, lakáspolitikai és önkormányzati szakértő, igazgató, Városkutatás Kft,
  • Hitesy Ágnes, igazgató, HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft.,
  • Hoffman István, PhD, egyetemi tanár, ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék,
  • Pálné Kovács Ilona, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,
  • Péteri Gábor, PhD, közgazdász, önkormányzati pénzügyi szakértő,
  • Szegvári Péter, volt főjegyző, volt helyettes államtitkár, nemzetközi területfejlesztési szakértő, vezető tanácsadó, City Consult Bt.
  • Tordai Csaba, a főpolgármester jogi főtanácsadója, a Miniszterelnöki Hivatal volt jogi és közigazgatási államtitkára.

Van-e költségvonzata a képzésnek?

A Városkormányzási Akadémia képzése, valamint a fakultatív szakmai programokon való részvétel a sikeresen felvételizettek számára ingyenes. A program a résztvevők számára költségtérítést nem nyújt, így az utazás költségeit a résztvevők egyénileg viselik.

Milyen követelményeket kell a képzésen résztvevőknek teljesíteniük?

Az egyes képzési napok előtt a képzés résztvevői háttéranyagokat kapnak, amelyekből fel kell készülniük az előadásokra és vitákra. A képzési napokat követő héten az elhangzottakról és az előzetes háttéranyagokról szóló rövid feladatlapot töltenek ki. Az őszi félév elején a képzés szakmai vezetőjével egyeztetve záródolgozati témát választanak. A záródolgozatot év végéig kell elkészíteniük, a dolgozat bemutatására és megvédésére januárban kerül sor. A legjobban sikerült záródolgozatok esetében az Akadémiai Tanács segítséget nyújt publikációs formát találni.
A képzés teljesítésének a fenti feladatok megfelelő szintű elvégzésén túlmenően feltétele a képzési napok legalább háromnegyedén való személyes részvétel is, azaz legfeljebb három hiányzás megengedett.

Ki jelentkezhet a Városkormányzási Akadémiára?

A képzés nem Budapestről (a fővárosban működő önkormányzatokról) szól, hanem általában a városokról, ezért az ország bármely pontjáról várjuk a jelentkezőket. Ennek megfelelően a képzési napok időbeosztását úgy szervezzük, hogy a képzés helyszíne aznapi utazással elérhető legyen belföldről.

A képzésre bárki jelentkezhet, aki

  • legalább egy egyetemi alapképzést sikeresen elvégzett (képzési területtől függetlenül), vagy aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  • magabiztos, szakmai szövegek olvasására és szakmai eszmecserék lebonyolítására alkalmas aktív angol nyelvtudással rendelkezik,
  • elkötelezett a jó városkormányzás iránt, és szeretne megismerkedni annak alapvető szakterületeivel
  • magyar nyelvtudás
  • büntetlen előéletű.

A képzést elsődlegesen a 35 év alatti korosztálynak ajánljuk. Előnyt jelent, ha a jelentkező legalább egy egyetemi alapképzést már sikeresen teljesített.

A tervezett csoportlétszám: 20-25 fő

Mi a képzés tervezett ütemezése?

A képzés teljes időtartama: 2023. április – 2024. január.

1) Jelentkezés és felvételi eljárás:

  • Meghirdetés    január 27. (péntek)
  • Jelentkezési határidő (szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel)    február 20. (hétfő)
  • Értesítés a formai előszűrésen megfeleltek számára az írásbeli pontos időpontjáról    február 22. (szerda)
  • Írásbeli felvételi, online eljárásban    február 24. (péntek délután) és 25. (szombat délelőtt)
  • Szóbeli felvételi, jelenléti módon, Budapesten    március 10-11. (péntek-szombat)
  • A jelentkezők kiértesítése a felvételi eredményéről    március 14. (kedd)

2) Tavaszi félév:
A képzési napokat április 1-től kezdődően június 10-ig minden második szombaton, 10 és 17 óra között szervezzük.

3) Őszi félév:
A képzési napokat szeptember 16-tól kezdődően december 9-ig (október 28-a kihagyásával) minden második szombaton, 10 és 17 óra között szervezzük.
A záródolgozatok leadásának határideje december 31-e, bemutatásuk és szóbeli védésük pedig 2024. januárjában történik.

Hogyan jelentkezhetsz a Városkormányzási Akadémiára?

A jelentkezés elektronikusan történik, az alábbi módon:
1) A jelentkezési lap (amely ITT érhető el) elküldése
2) Az alábbi dokumentumok megküldése a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, elektronikus formában:

  • szakmai önéletrajz,
  • minden befejezett felsőfokú tanulmányi végzettséget igazoló oklevél másolata,
  • ha aktív egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, hallgatói jogviszonyigazolás,
  • nyelvvizsga bizonyítvány(ok) – előny, de nem előfeltétel az érvényes jelentkezéshez,
  • motivációs levél, amelyben a jelentkező kifejti, mi készteti őt a jelentkezésre, milyen ismereteket szeretne szerezni és hogyan illeszkedik a program jövőbeli elképzeléseihez. Ha van olyan konkrét terület, amely kimondottan érdekli, ezt is kérjük megjelölni.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. február 20, hétfő éjfél.

Városkormányzási Akadémia Képzés egyszerűsített adatkezelési tájékoztató

Városkormányzási Akadémia

Forrás:

http://www.bmknet.hu/kozmuvelodesi-szakmai-informaciok/11430-varoskormanyzati-akademia-innovaciok-a-varosok-kormanyzasaban-jelentkezesi-felhivas

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search