Minden ami fontos

2023.02.18. I. Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérverseny

I. Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérverseny

Helyben készült disznótoros finomságokkal várják a látogatókat és szurkolókat az I. Dunakeszi MIndmegeszi toroskáposzta- és böllérversenyen induló csapatok február 18-án a Katonadombon.

Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezi meg Dunakeszi Város Önkormányzata az I. Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérversenyt. Február 18-án, reggel 7 órától a Katonadombon helyi vállalkozások, szolgáltatók és lakosok mérik össze disznóvágásokon szerzett tapasztalataikat, hogy együtt elevenítsék fel a városban a falusi szokást.

A feladat nem kevesebb, mint csapatonként egy félsertést helyben feldolgozni és legalább négyféle ételt készíteni belőle, amiket a látogatók számára, kóstolójegyek ellenében „áruba is bocsátanak”. Lesz itt frissen főzött orjaleves, toroskáposzta, helyben töltött és sütött hurka, kolbász, de kapható lesz pecsenye és tepertő is. A helyben készített ételek mellett minden csapat versenyeztet, zsűriztet pálinkát és sós süteményt, pogácsát is. A zsűri az ételeket külön-külön értékeli, de díjat lehet nyerni a tálalással, a vendéglátás minőségével, a gyorsasággal, a higiéniával és még egy igazán frappáns csapatnévvel is.

A díjazásban a látogatóknak nagy szerepük lesz, ugyanis a legtöbb kóstolójegyet begyűjtő csapat nyeri el a közönségdíjat, jelen esetben a fődíjat.

A sütés-főzéshez a vidám hangulatot a színpadi programok alapozzák meg. A helyi egyesületek mellett fellép A Két Zsivány, Márió és Váradi Gábor 3 fős zenekara is.

Zsezserán Antal, alias Zsezsi, korábbi dunakeszi hentesüzlet tulajdonosa felajánlásából a rendezvény helyszínén disznóvágással kapcsolatos kiállítást is berendeznek a szervezők, eszközök, használati tárgyak, konyhai és "szakipari" kellékek felhasználásával. Láthatók lesznek különböző relikviák, mint hasi hurkatöltő, fogaskerekes réz hurkatöltő, faszenes disznóperzselő, tőkekefe, mérlegek, keverőteknő, de gyönyörű vaskályhák, sparheltek is a tárlat részét képezik majd.

A rendezvényre a belépés ingyenes. A kóstolójegyek a rendezvény napján a helyszínen megvásárolhatók. A kóstolójegy ára 1000,- forint, Dunakeszi Kártyával 700,- forintért elérhető.

Részletes program*:

  • 7.05 megnyitó, polgármesteri köszöntő, fogópálinka zsűriztetés
  • 11.00 REdit Szenior Örömtánc Klub
  • 11.30 Dunakeszi Cheerleader Team
  • 12.00 néptánc
  • 12.30 Váradi Gábor
  • 13.30 REdit Szenior Örömtánc Klub táncoltatás
  • 14.00 A Két Zsivány
  • 15.00 Eredményhirdetés
  • 15.30 Márió
  • 16.45 Dunakeszi Koncertfúvósok

(*A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!)

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search