Minden ami fontos

A számlaadat-szolgáltatás buktatta le az alkatrészbizniszt

Hétmillió forintjába került az illegális alkatrészkereskedelem annak a bt.-nek, amit a nagykereskedők számlaadat-szolgáltatása buktatott le. A társaság tulajdonosa sem úszta meg, a befolyt milliók után neki is fizetnie kellett.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adatai alapján felfigyelt egy Békés megyei ingatlanra, ahol bontott gépkocsikat tároltak. A cím egy betéti társaság és a beltag adószámos magánszemélyként végzett vállalkozásának közös telephelye volt.

A revizorok lekérdezték a bt. adószámára lejelentett értékesítéseket. Ennek alapján kiderült, hogy a társaság nevére lényegesen nagyobb értékű alkatrészt értékesítettek, mint amit a bevallásaiban feltüntetett. A bt. beltagja a jelentős alkatrészbeszerzést úgy próbálta leplezni, hogy egy másik cégnévre és egy kitalált magánszemély nevére is vásárolt. A cégnévnél az azonos adószám, a magánszemélynél a bt.-vel azonos szállítási cím fedte fel a turpisságot.

Az elé tárt információk alapján a társaság pótlólag bevallotta és befizette a könyvelésében nem szereplő alkatrészek eltitkolt értékesítése utáni áfát és társasági adót. Az eset hatására a cég idén már 25 millió forintnyi adót fizetett be.

Ezzel azonban még nem volt vége az ellenőrzésnek, a beltag magánszemélyként végzett vállalkozása is sorra került. Állítása szerint a telephelyen azért voltak bontott gépjárművek, mert gyűjti a használt, forgalomból kivont gépkocsikat és csak esetenként értékesít egy-egy alkatrészt. Ezzel szemben a bankszámlára befolyt összegek alapján jelentős jövedelme származott a használt alkatrészek eladásából, azonban ezután sem személyi jövedelemadót, sem szociális hozzájárulási adót nem fizetett. Bevallásait ez esetben is rendezte, az elmaradt 1,7 millió forint adót megfizette.

A számlaadat-szolgáltatás 2020. július 1-től kötelező a belföldi adóalanyoknak végzett összes értékesítésről. A vállalkozások beszerzései teljeskörűen nyomon követhetők, ezáltal az ügyeskedés is kiderül.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search