Minden ami fontos

Ársapkát kaptak a betéti kamatok is március 31.-ig!

Korlátozzák az intézményi és nagyobb lakossági befektetők betéteinek kamatait

A hitelezés és az állampapír-forgalmazás zavartalanabb működésének érdekében.

Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál – olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter hétfői közleményében.

A bejelentés szerint semmi nem magyarázza, hogy egyesek olyan jövedelemre tegyenek szert, amelyet a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági ügyfelek nem érhetnek el. Mint írták, a piaci torzulás az elhibázott brüsszeli szankciókra vezethető vissza, az infláció ugyanis emiatt dönt csúcsot, amire válaszul a Magyar Nemzeti Bank kamatot emelt, egyes pénzügyi szereplők pedig a gazdaság működéséhez szükséges hitelezés és állampapír-vásárlás helyett kereskedelmi bankok közvetítésével jegybanki betétekbe helyezték a vagyonukat.

A 18 százalékos állami kamat kockázatmentesen magas jövedelmet biztosított, miközben a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betétesek mindössze 1 százalék alatti kamatot kapnak a látra szóló betétek és a folyószámlabetétek után. A bankok a hosszabb távú betétekre is csak 9-10 százalék kamatot fizetnek. A gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint ennek a gyakorlatnak a megszüntetését sürgeti. Az intézkedés pedig hozzájárul a hitelezés és az állampapír-forgalmazás zavartalanabb működéséhez, források átirányításához a gazdaságba.

Források:

https://magyarnarancs.hu/belpol/korlatozzak-az-intezmenyi-es-nagyobb-lakossagi-befektetok-beteteinek-kamatait-254140

kép:

https://5perc.hu/korlatozzak-az-intezmenyi-es-nagyobb-lakossagi-befektetok-beteteinek-k

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search