Minden ami fontos

Alagi győzelem a 100. Magyar Derbyn

Nagy verseny volt a 100. Magyar Derby esti futama, de végül a Georgiev Stanislav vezette President győzött. A győztesnek – mint a legjobb alagi trénernek – Csoma Attila önkormányzati képviselő adta át Dunakeszi Város Önkormányzatának díját.

- hirdetés -

Hatalmas volt az érdeklődés a Kincsem Parkban a 100. Magyar Derby zárónapján. Csoma Attilától megtudtuk, hogy anno az első Derbyt Alagon rendezték meg, és micsoda nagyszerű fordulat, hogy a jubileumi eseményen pont egy alagi tréner és lovas tudott győzedelmeskedni.

“Alag mai napig egy vezető tréningközpont az országban. Több száz telivért edzenek itt, több istálló is dolgozik itt.” – tette hozzá

A zsoké és egyben tréner elmondta, hogy nagy öröm neki a dunakeszi tréning központban dolgozni, hiszen nagyon változatos felkészülést tudnak végezni a versenyek előtt. Szerinte sokat számít a szerencse, de ma minden összejött. „Az évek meg a rutin segített minket a győzelemhez. Sajnos a mai fiatalok nem nagyon szeretnek a lovakkal dolgozni, kevesekben van meg az, hogy mindent meg akarnak tenni azért, hogy a lóval együtt dolgozzanak. Pedig ez egy gyönyörű sport.” – nyilatkozta Georgiev Stanislav.

A lónak járó koszorút Novák Katalin köztársasági elnök adta át, majd az államfő a pódiumon is részt vett a győzteseknek járó herendi porcelánvázák átadásában, ahogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. A futam összdíjazása 30 millió forint volt, a győztesnek 15 millió járt.


Forrás és képek:

https://dunakeszipost.hu/alagi-gyozelem-a-100-magyar-derbyn/

és

Csoma Attila

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search