Minden ami fontos

REPÜLÉSI ENGEDÉLYT KAPOTT AZ AIRCAR, A SZLOVÁK REPÜLŐ AUTÓ

Megszerezte a repüléshez szükséges tanúsítványt a szlovák gyártmányú kísérleti jármű, az AirCar. A benzinpumpás BMW motorra épülő kétéltű 160 kilométeres óránkénti sebességet érhet el, a repülési magassága a 2500 métert is meghaladja – írja a BBC. Felszállás előtt a jármű repülő üzemmódba vált; ez 2 perc 15 másodpercig tart.

A tanúsítvány megszerzéséhez az AirCar több mint 70 órát repült, ami magában foglal több mint 200 fel- és leszállást is.

„Az AirCar engedélyezése megnyithatja az utat a nagy hatékonyságú repülő autók tömeggyártása előtt. Ez volt a hivatalos és végső megerősítése annak, hogy képesek vagyunk örökre megváltoztatni a közepes távolságú utazás világát.”

– mondta Stefan Klein professzor, az AirCar tervezője.

A repülő autó júniusban 35 perc alatt tette meg a nyitrai és a pozsonyi reptér közötti utat. De ez csak a kezdet: a vállalat szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy már a London–Párizs útra készülnek.

Teljes cikk:

https://qubit.hu/2022/01/25/repulesi-engedelyt-kapott-az-aircar-a-szlovak-repulo-auto

 

 

 

 

https://youtu.be/Yk3A37c6i18

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search