Minden ami fontos

A DroneHunter, a Fortem Technologies által épített drón, más drónokra vadászik.

A DroneHunter egy mesterséges intelligencia-kompatibilis, radarvezérelt drón, amely egy kilőtt háló segítségével fogja el kiszemelt célpontját, majd biztonságos tárolóhelyre vontatja azt. Járulékos károkat nem okoz.

Jim Housinger, a Fortem Technologies programmenedzsmentért felelős alelnöke a Janes-nek tett interjúja során elmondta, hogy a DroneHunter működési értékelése az amerikai hadsereg közreműködésével folyt le. A drón két teszt között különböző szoftverfrissítéseken ment keresztül - többek között a célzási algoritmusok korrigálása érdekében.

Az amerikai hadsereg arizonai Yuma próbapályáin végzett tesztje során a DroneHunter sikeresen legyőzött egy sornyi forgó- és merevszárnyú pilóta nélküli légijárművet – amelyek maximális tömege 20 font (9,1 kg) volt.

A DroneHunter - amely teljesen mértékben integrálva van a hadsereg FAAD C2 (Forward Area Air Defense Command and Control) légvédelmi rendszerével – a felszállástól a fenyegető drón elfogásán át annak elszállításáig immár mindent tökéletesen autonóm módon végez.

A teszt során a DroneHunter a megbízási parancsokat is sikeresen fogadta és hajtotta végre. A hadsereg FS-LIDS (Fixed Site Low, Slow, Small Unmanned Aircraft System Integrated Defeat System) rendszerének radarsorát használva a DroneHunter sikeresen azonosította és kiiktatta az egyes célpontokat.

A teszt során a DroneHunter különböző sebességű, méretű és repülési jellemzőkkel rendelkező merev és forgószárnyú célpontokkal csapott össze – igen nagy sikerrel zárva a próbát. A Fortem az elmúlt két évben szoros együttműködésben állt a hadsereg IF/RCO (Fires and Rapid Capabilities Office) irodájával az UAS (Unmanned Aircraft System) elleni rendszerük megközelítésének részeként. A DroneHunter jelentős lépést jelent az UAS elleni rendszerek általános megoldáshoz.

„Ez a teszt újabb bizonyítéka annak, hogy a Fortem DroneHunter képes felülkerekedni az ellenséges UAS járműveken merev működési körülmények között is” – nyilatkozta Housinger a teszt utáni sajtóközleményben. „A FAAD C2-be való teljes integrációval az operátorok védekező fegyverként használhatják a DroneHuntert az UAS fenyegetések széles skálája ellen. A rendszer akár 24 órás készenlétben állhat az azonnali munkavégzésre éjjel-nappal, illetve korlátozott látási viszonyok között is, pilóta nélkül, rendkívül hatékonysággal bír az említett fenyegetések ellen.” – jegyezte meg.

Manapság folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb különböző méretű és formájú drónok, pilóta nélküli légi járművek – amelyek mellett elkerülhetetlen a drónellenes intézkedések, tiltások bevezetése. Mindemellett nem csoda, hogy a drónellenes technológiákra is égető szükség van a kíváncsi drónok túlkapásai ellen.

 

Forrás:

http://gyartastrend.hu/kutatas_fejlesztes_innovacio/cikk/az_egbolt_seriffje

és

https://interestingengineering.com/new-sheriff-in-the-skies-dronehunter-takes-down-its-own-kind-using-kinetic-energy

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search