Minden ami fontos

Nem szűnik meg az Euronews magyar adása

A Magyar Telekom tévés szolgáltatásának előfizetői kedden azt a tájékoztatást kapták, hogy „december 15-étől az Euronews csatorna magyar adása megszűnik, helyette az angol nyelvű adás lesz elérhető”.

Az Euronews magyar adásának igazgatója, Kert Attila erre reagálva közölte: a hírcsatorna magyar adása egyáltalán nem szűnik meg.

"Ahogy azt korábban többször is elmondtuk, nézőink továbbra is változatlan formában elérhetik Európa és a világ legfontosabb híreit televízión és online egyaránt. A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a nézők által lefotózott pop up üzenet technikai hiba folytán kerül csak ki a képernyőkre, az egy korábban kiküldött üzenet, amit nem tudtak visszavonni.”

November 12-én már egyszer megjelent az a hír a sat-tv-radio nevű oldalon, hogy november 30-án leáll a magyar nyelvű adás. Akkor a Media1 portálnak Caroline Philips, az Euronews médiakapcsolati vezetője cáfolta a hírt. Mint mondta, „az EU-támogatások csökkentése miatt az Euronews-nak valóban felül kellett vizsgálnia a folyamatait, és bizonyos, EU-finanszírozású projektjeit, például a magyar adást, de az Euronews a magyar adás fontosságára tekintettel úgy döntött, hogy az uniós támogatások csökkenése ellenére is tovább működtetik azt”.

A jövő évben várható egy kisebb technikai átalakítás, de ez szintén nem a magyar tévéadás megszűnését jelenti - közölte Kert Attila.

A Media1 egy hete azt írta, hogy úgy tudják, az Euronews az eddigi műholdas terjesztésről átáll arra, hogy más technológiával, digitális úton, közvetlenül juttatja el a programjának jelfolyamát a kábelszolgáltatóknak. De a műholdas adást csak akkor kapcsolják majd le, ha már minden kábelszolgáltatóhoz eljutott közvetlenül a digitális jel.

Forrás:

https://hu.euronews.com/2021/11/30/nem-szunik-meg-az-euronews-magyar-adasa

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search