Minden ami fontos

A dunakeszi rendőrök négy nap alatt fogták el a gödi kutyatolvajt, ki az udvarról lopta el a staffordshire terriert.

A tolvajjal szemben vádemelést javasoltak.

Egy gödi férfi kérte 2021. február 20-án a rendőrök segítségét kutyája megtalálásához, egyedül nem járt sikerrel. Jockey névre hallgató házi kedvencét előző nap valószínűleg ellopták otthona zárt udvaráról. Hazatérve még Honey nevű másik kutyusával együtt játszottak, nem sokkal később azonban már nyitott kertkapuval és Jockey eltűnésével szembesült.

A rendőrök munkája négy nappal később eredményt hozott, igaz egészen Heves megyéig kellett követniük a nyomokat. Kutyus és gazdája újra egymásra találhatott.

A 100 ezer forintot képviselő Jockey eltüntetésével egy 30 éves apci férfit hoztak összefüggésbe. Elfogását követő kihallgatásán tett vallomása szerint a jószágot az utcán találta, „megtetszett, haza akartam vinni. Megfogtam és elhoztam.” – fogalmazott. Ölbe vette, betette egy furgonba, majd egy hevesi ismerőse házához vitte.

A más ügye miatt jelenleg letartóztatásban lévő, 30 éves férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás:

police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search