Minden ami fontos

Vízre bocsátották a világ első elektromos és autonóm teherhajóját Norvégiában

Norvégiában bemutatták a világ első teljesen elektromos, autonóm teherhajóját, amely egy apró, de fontos lépés lehet a tengeri szállítmányozás karbonlábnyomának csökkentése felé – írja az AFP.

Az MV Yara Birkeland nevű teherhajót az oslói kikötőben bocsátották vízre, és pénteken mutatták be a közönségnek. A 80 méter hosszú, 3200 tonnás hajóval egyszerre akár 120 konténernyi műtrágyát is lehet majd szállítani. A hajót Norvégia egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a Yara építtette. A hajó a tervek szerint a cég dél-norvégiai, Porsgrunn városában lévő üzeméből fog műtrágyát szállítani a közeli Brevik kikötőjébe. Közúton 12 kilométer a távolság az üzem és a kikötő között, amit eddig kamionokkal tettek meg. A becslések szerint a Yara Birkeland évi 40 ezer kamionos utat tud majd kiváltani, ha üzembe áll.

Teljes cikk:

https://telex.hu/tech/2021/11/19/norvegia-elso-elektromos-autonom-teherhajo-yara-birkeland-mutragya-szallitas

Kép: A Yara Birkeland 2021. november 19-én – Fotó: TORSTEIN BØE / NTB / AFP

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search