Minden ami fontos

Minden, ami a téli madáretetéshez kell! Főtt rizst lehet, kenyérmorzsa nem!

Hamarosan elkezdődik a madáretetési szezon, ennek apropóján pedig összegyűjtöttük, mik a legfontosabb tudnivalók, ha te is belefognál ebbe a tevékenységbe. Ne gondold, hogy nálad nem érdemes megpróbálni: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint a legkisebb belvárosi etetőt is minimum három-négy faj látogatja rendszeresen, a nagyobb, régóta működő etetőhelyeken pedig akár tucatnyinál is több különböző madár százas nagyságrendű csapatai jelenhetnek meg naponta.

A madáretetés nem is annyira az állatoknak, mint inkább az embereknek fontos. Segítségével átélhetjük a természetközeliség élményét, egyszerűbben szólva: jó szórakozás és kikapcsolódás a madarak megfigyelése. Persze számukra is könnyebbséget és biztonságot jelent, de nem lenne rá feltétlenül szükség, a hazai környezeti állapot ugyanis lehetővé teszi a madarak számára az áttelelést.

Az etetési időszak nagyjából november közepétől március végéig tart. Fontos, hogy ha egyszer elkezdted, ne hagyd abba szezon végéig, a madarak ugyanis hamar hozzászoknak a rendszeresen felkínált eleséghez, és sokszor utolsó energiájukat felhasználva látogatják meg az etetőt. Ha aztán üresen találják, az végzetes lehet a számukra. Semmiképp se etess azonban nyáron, amikor a természetben amúgy is elegendő a táplálék. Ebben az esetben a madarak ellustulnának, a felnövekvő generációk hozzászoknának a normálistól eltérő táplálékviszonyokhoz, és az egyedek a folyamatos emberi beavatkozás nélkül előbb-utóbb életképtelenné is válhatnának.

Teljes cikk:

https://www.turistamagazin.hu/hir/minden-ami-a-teli-madareteteshez-kell

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search