Minden ami fontos

Dorosz Dávid, a Párbeszéd, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Jobbik jelöltje győzött Pest megye 5-ös számú választókerületében 6510 szavazattal

"Köszönöm a választóknak, akik a magas országos részvételnél is nagyobb arányban szavaztak a választókerületemben és közel kétharmados arányban bizalmat szavaztak nekem! Ígérem, minden választókerületben élő lakost képviselni fogok, azokat is, akik most még nem rám szavaztak.

Napokon belül meg fogom keresni két vetélytársamat, Fekete Lászlót és Tonzor Pétert, hogy leüljünk és megnézzük a programjukból mit tudunk együtt, a közös programban is képviselni, és hogyan tudunk közösen küzdeni. Köszönöm a velük folytatott korrekt, kemény küzdelmet, örülök, hogy a vitáink is ezekről a programokról szóltak, ezért semelyik választónak nem kellett valaki ellen szavaznia.

Emellett külön szeretnék köszönetet mondani a szavazást segítő önkénteseknek, akiknek a munkája nélkül nem jöhetett volna létre az előválasztás!

Zöld és igazságos Magyarországot kell teremtenünk! Ez sok közös munkát jelent."

Dorosz Dávid

Forrás: https://www.facebook.com/doroszdavidhu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search