Minden ami fontos

„Járjuk az élet útját azzal a jézusi bizalommal:, mint Mesterünk: aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak!”

 Mit jelent Jézus nyomában járni?

Ezzel elértünk a harmadik lépéshez.

  1. Jézus nyomában járni.

„Távozz előlem sátán!” – így téríti észhez Jézus Pétert egy erőteljes, szigorú paranccsal. Ám amikor az Úr megparancsol valamit, valójában ott van ő maga és kegyelmével segít megtenni, amit kér. És Péter elfogadja a kegyelmet és „tesz egy lépést hátra”.

A keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem éppen azzal veszi kezdetét, hogy hátralépünk egyet, s ez megszabadít attól, hogy a középpontban legyünk, ki tudunk lépni középről.

Ekkor ismeri fel Péter, hogy a középpont nem az ő Jézusa, hanem az igazi Jézus.

Bár elbotlik még később is, de megbocsátásról megbocsátásra egyre jobban felismeri az Isten arcát. És így eljut a Krisztus iránti terméketlen csodálattól addig, hogy valóban követi Krisztust.

Mit jelent Jézus nyomában járni?

Azt jelenti, hogy járjuk az élet útját azzal a jézusi bizalommal, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak.

Azt jelenti, hogy minden nap odalépünk testvéreinkhez.

Az Eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért.

 

Forrás:

https://hvg.hu/itthon/20210912_Budapesten_Ferenc_papa__kovesse_velunk_eloben_az_esemenyeket

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search