Minden ami fontos

Fagyökér porszívózással „gyökérwellnes"!

A porszívógép azé a Vizesmaci nevű cégé, aki jobb híján Bécsben végez ilyen porszívózást. A világ legélhetőbb városában, ahol most dolgoznak a SchwammStadt modellen, azaz a szivacsvároson. Olyan faltól falig terjedő utcarekonstrukciókon, ahol a burkolat alatti tér egy hatalmas drénréteg, amiben tárolni tudják a hirtelen lezúduló esőt, aminek jelentő részét majd helyben, a fasorok által párologtatják el. Ők így készülnek a klímaváltozásra.

 Bakáts tér és a Bakáts utca most egy picit Bécsnek érezheti magát. Mi pedig örülünk ezeknek a tenni akaró kivitelezőknek, hogy egy-egy pillanatra felvillantják Európát- írta Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze FB oldalán, ahol további képeket találnak.

Betonfeltörés és élőhely javítás porszívózással. Magyarországon először történt ilyen. Az SFR (a Stockholm Faültetési Rendszer) ugyanis nem csak új fák esetén, hanem meglévő és megtartandó fák esetén is alkalmazott módszer több nyugati városban.
A főváros által részfinanszírozott TÉR_KÖZ program részeként, a IX. kerület lebonyolításában kerül sor a Bakáts tér és a Bakáts utca rendezésére. Az utca fasorának nagyobb teret ad az átalakítás. Hogy a fák gyökérszinten jól érezzék magukat, jobban tudjanak fejlődni, egészségesebbek maradjanak, ezért a környezetüket fel kell tölteni szerkezeti talajjal, ki kell őket szabadítani a szegélykövek, a beton és az aszfalt fogságából.

Ehhez egy Bécsben készségszinten alkalmazott technológiát hívott a kivitelező segítségül: a magas nyomású porszívózást. Az eszköz nagyon érdekesen működik: koronafúrós forgó feje darálja, lazítja a sittes talajt és mindent kiszippant. Semmi perc alatt hatalmas gödröt képes “ásni” fakímélő módon. Lándzsás nagy nyomású levegővel működő toldalékaival a gyökerek roncsolása nélkül lehet kifújni, lazítani a munkaterületet, majd felszippantani a nagy szörnnyel. Hogy a helyét bioszénben, teherbíró kőben, bemosott tápanyagban és vízben gazdag szerkezeti talaj vegye át.

Teljes cikk:

https://greenfo.hu/hir/latott-mar-fa-porszivozast-magyarorszagon-ma-eloszor-tortent-ilyen-gyokerwellness/

és

https://www.facebook.com/sandor.bardoczi/posts/4548691158508073

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search