Minden ami fontos

A világ legveszélyesebb sajtját,a Casu marzu-t, a légylárvák érlelik.

A Casu marzu nevű sajt 2009-ben került be a Guinness Rekordok Könyvébe.

Az Olaszországhoz tartozó Szardínia szigetének specialitása a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ez az úgynevezett casu marzu, amit a világ legveszélyesebb sajtjaként tartanak számon – írja a CNN.

A juhsajt különlegessége meglehetősen undorítóan hangzik. Miután a sajtot kiteszik egy meleg, nedves helyre, legyek rakják le a tojásaikat benne. A peték kikelnek és gyakorlatik beeszik magukat a sajtba, így mire fogyasztásra kész lesz az élelmiszer, több ezer kifejlett lárva található benne.

A sajtnak a tetejét kell felnyitni, ehhez a lárvák egyáltalán nem nyúlnak. Ez alatt található egy krémes réteg, amit kikanalaznak belőle.

Egyes helyiek átforgatják a sajtot egy speciális szerkezettel, ami kiszűri a lárvákat belőle. Viszont vannak, akik egy az egyben fogyasztják a sajtritkaságot.

Egyesek afrodiziákumként tekintenek a casu marzura, mások szerint veszélyes az emberi szervezetre, mert a lárvák túlélhetik a harapásokat és úgynevezett légynyüvességet okozhatnak, ami perforációt eredményezhet a belekben. Mindazonáltal egyetlen ilyen esetet sem regisztráltak eddig a sajttal összefüggésben.

A sajtot kereskedelmi forgalomba nem lehet hozni, de Szardínián évszázadok óta fogyasztják a lárvákkal együtt.

Menekülnek a turisták Törökországból. Egynapos kirándulás-tippet hoztunk: Szalajka-völgy.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

Forrás:

https://foldjaro.hu/a-vilag-legveszelyesebb-sajtja-meglehetosen-undorito-modon-erlelodik/

 

 

 

https://youtu.be/Y8F-0Ogp4fU

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search