Minden ami fontos

A Duna szennyezésével kapcsolatos Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlemény

Tájékoztatás a Duna folyamot a Garamon keresztül ért szennyezéssel kapcsolatban

A Duna folyamot a Garamon keresztül ért szennyezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontja által a 2021.07.28-án a Duna szobi szakaszán (Ipoly torkolata alatt) bal és jobb parton, illetve a sodorvonalban vett vízminták vizsgálati eredményei a Dunán a szokásostól eltérő adatokat nem mutattak, a vízminőség kielégítő, a jelenlegi hidrológiai körülményeknek (levonuló árhullám) megfelelő.

A működési területével érintett vízügyi igazgatóságok fokozott vízminőség-figyelőszolgálatai a Garam torkolatában, illetve a Duna folyam alsóbb szakaszán szennyezésre utaló nyomokat nem észleltek. Számításaink szerint a vízáramlási sebességeket és a vízhozamokat tekintve a Garamon a torkolat felett mintegy 130 km-re történt eseménnyel érintett víztömeg jelentősen felhígulva érkezhetett a Dunához, melynek a Dunán jelenleg mérhető vízhozamok az esetleges szennyezés több százszoros hígítását biztosítják.

A Duna vizének fürdésre való alkalmasságának megítélése a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának hatásköre.

Forrás:

https://www.facebook.com/%C3%89szak-dun%C3%A1nt%C3%BAli-V%C3%ADz%C3%BCgyi-Igazgat%C3%B3s%C3%A1g-1193824553985724/

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search