Minden ami fontos

Úgy adták át a forgalomnak a Nyugatit, hogy mégse

A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező - közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel.

Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok.

Pénteken Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója még azt közölte: az eredeti terveknek megfelelően vasárnap visszaadják a forgalomnak a Nyugati pályaudvart.

Ezzel szemben a Mávinform közleménye szerint a végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezéséért.

A Szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé.

A lajosmizsei vonalon az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, mintegy 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.

A ceglédi vonalon a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok is közlekednek, az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak, ha van leszálló utas.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Teljes cikk:

https://autoszektor.hu/hu/content/ugy-adtak-forgalomnak-nyugatit-hogy-megse

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search