Minden ami fontos

Szombattól már nem kell maszk! Itt vannak az új szabályok!

Szombattól már nem kell maszk!

Péntek napközben elértük az 5,5 millió beoltottat - ezt Pintér Sándor belügyminiszter hivatalos határozatban hirdette ki, így szombattól életbe lép a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozata, amely újabb fontos állomás az élet és a gazdaság újraindításában. Több korlátozás is megszűnik, többek között megszabadulhatunk a maszktól.

  • Megszűnik a kötelező maszkviselés az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, azt már csak a kórházakban és szociális intézményekben kell majd viselni.
  • Szombattól már  védettségi igazolvány nélkül is  be lehet menni a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
  • Megszűnnek az üzletekre vonatkozó eddigi korlátozások, a távolságtartási szabály és már nem lesz négyzetméter alapú létszámkorlát.
  • A családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
  • Sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
  • Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/megvan-az-55-millio-beoltott-szombattol-mar-nem-kell-maszk

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search