Minden ami fontos

60%-al kevesebb anyaggal, három hét alatt megépülő két emeletes betonházat nyomtattak 3D-vel Belgiumban.

 Hogyan lehet 3D-ben kinyomtatni egy kétemeletes, 90 négyzetméteres betonházat? A válaszok a belgiumi Wseterlóból érkeznek, a Smart Regions legújabb adásában.

Európa legnagyobb betonnyomtatója egy kétszintes építményt hívott életre. Ezt a nyomtatót használják most egyetemi hallgatók, akik új, fenntartható építészeti megoldásokat keresnek.

"Ezzel a technológiával egy teljes házat tudtunk kinyomtatni. Most tovább akarunk lépni, és újabb ötletek megvalósításához szeretnénk hatékonyan használni ezt a 3D nyomtatót. Projektünkben például meg akarjuk érteni, hogyan tudunk olyan felületeket nyomtatni, amelyek erősebb építészeti struktúrákat hoznak létre, olyanokat, amelyek nagyobb súlyt is képesek megtartani" - mondta Charlotte van Antenaeken, a Thomas More Hogeschool hallgatója.

A fejlesztők szerint a nyomtatott házhoz a szokásosnál 60 százalékkal kevesebb anyag kellett. A projekt költségvetése 1,6 millió euró volt, ennek 40 százalékát az Európai Unió állta. Több hónapnyi előkészület után végül három hét alatt megépült a ház.

Forrás:

https://hu.euronews.com/2021/05/24/ketszintes-betonhazat-nyomtattak-3d-ben-hollandiaban

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search