Minden ami fontos

Semmelweis-díjat kapott Karikó Katalin

Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a magyar biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.

Kásler, párhuzamot vonva Semmelweis Ignác és Karikó Katalin munkássága között, azt mondta: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt.

Karikó Katalin úgy fogalmazott, megtiszteltetés, hogy a díjat átveheti. Munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt "félretoltak".

díjat a Semmelweis Egyetem alapította, először 1959-ben adták át, az első díjazott Rusznyák István volt. Az elismerést a magyar orvostudomány fejlesztése, a tudományos munkára való serkentés céljából az orvostudomány egy-egy kimagasló művelőjének adják – áll az egyetem indoklásában.

Az emlékérem mellé jutalomdíj is jár, ez a minimálbér tizenhatszorosának megfelelő összeget jelent.

Teljes cikk:

https://hu.euronews.com/2021/05/25/semmelweis-dijat-kapott-kariko-katalin

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search