Minden ami fontos

MEGKEZDŐDNEK A VÁCI DUNA-HÍD ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁI

Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal. Mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez, jelentette be csütörtökön Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai és parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vác országgyűlési képviselője hozzátette: ahhoz, hogy Vác és a környező települések gyorsabban fejlődjenek, gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek, és fontos az új híd is.
    "A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Ide tartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is" - idézte Schanda Tamást az ITM közleménye azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.
    Rétvári Bence hozzátette: "az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2x2 sávosra bővítésével. Emellett forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is. Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához és turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán az Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat".
    Az ITM tájékoztatásából kiderül, hogy a nyertes ajánlattevő döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.
    Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.

Forrás:

http://gazdasageskozelet.gportal.hu/gindex.php?pg=14342961&nid=6875113&fbclid=IwAR3SXbXzoTlgMzf5Dnf2IKrCR6VB0z71otyXJlH5lsQe5wWhmsErvr6YQ6M

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search