Minden ami fontos

161 éve kezdődött! Ma van a Vöröskereszt napja.

A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, függetlenség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség, egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet.

A 19. század végi megalakulása óta megszakítás nélkül, háborúban és békében egyaránt tevékenykedik. Ennek köszönhetőek azok a nemzetközi egyezmények, amelyek szabályozták - az egyezményhez csatlakozó országok részére kötelezően előírt - az ellenség sebesültjeivel, elfogott katonáival, a legyőzött ország katonáival, és polgári személyeivel való bánásmódot. Feladatai közé tartozik a békeidőben bekövetkező, nagy tömegeket érintő természeti katasztrófák: földrengés, árvíz, tűzvész áldozatainak szervezett egészségügyi és anyagi támogatása.

A Vöröskereszt rövid története

1859-ben zajlott le a solferinói csata. Az akkori korszak legvéresebb harcának mondott csatája során több mint 40 ezer sebesült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Jean Henri Dunant elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Dunant javaslata: minden országban létre kellene hozni egy segélyszervezetet, amely olyan önkéntesekből áll, akik háború idején a sebesülteket ápolják, és nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről olyan módon, hogy részükre semleges státuszt biztosítanak.

Ennek nyomán 1863-ban megalakul a Vöröskereszt. Februárban jött létre az Ötök Bizottsága (Dunant is tagja volt), mely a mai ICRC (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának) az előde. (Akkori neve: Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság volt.) A vörös kereszt lett a szervezet jelképe, mely a svájci zászló inverze és 1863-ban egy nemzetközi konferencia fogadott el.

A következő fontos esemény 1864, a Genfi Egyezmény létrejötte volt. Az alapítók kezdeményezésére diplomáciai konferenciát rendeztek Genfben 1864. augusztus 8-28. között, melyen 16 ország vett részt. 1864. augusztus 22-én aláírták a harctéren megsebesült katonák körülményeinek javítására vonatkozó Genfi Egyezményt. A mostani 4. Genfi Egyezmény a Nemzetközi Humanitárius Jog alapjait képezi.

Forrás: Wikipédia

Több erről itt olvasható:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_V%C3%B6r%C3%B6skereszt

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search