Minden ami fontos

196 éve született Jókai Mór író, mesemondó, újságíró, szerkesztő

Komáromban született. A pápai református kollégiumban és a kecskeméti jogakadémián tanult, joggyakorlatot Komáromban és Pesten folytatott. Már diákként összebarátkozott Petőfivel. 1848-ban a forradalmi ifjúság egyik vezére volt, részt vett a 12 pont fogalmazásában. Beállt nemzetőrnek és elkísérte toborzó körútjára Kossuth Lajost. 1848 augusztusában feleségül vette Laborfalvi Rózát, a kor ünnepelt színésznőjét. A szabadságharc idején követte a kormányt Pestre, Szegedre és Aradra. A világosi fegyverletétel után az önkényuralom bosszújától félve a bükki Tardonán lakott. Felesége szerzett számára menlevelet, így 1850-ben visszatérhetett Pestre. Nagyszabású történelmi regényeinek köszönhetően nagyon hamar a legnépszerűbb író lett, a Kisfaludy Társaság 1860-ban tagjává választotta. A kiegyezést követően írásaiban sokat foglalkozott a kapitalizálódással. A polgárosodó rétegek liberális elveit hirdette. Ötvenéves írói jubileuma alkalmából jelent meg 1894-ben műveinek százkötetes díszkiadása. Laborfalvi Róza halála után 1899-ben újra megházasodott, egy húszéves színésznőt, Nagy Bellát vette el feleségül. 

Életének érdekes részéről itt is olvashatsz:

https://she.life.hu/kultur-mi/20180810-egyutt-tuzon-vizen-at-jokai-mor-es-roza-szerelme-herczeg-zsuzsa.html

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search