Minden ami fontos

VASSZIGOR ÉS GIGABÜNTETÉS A HELYBEN FOGYASZTÁSRA MEGNYITÓ VENDÉGLÁTÓHELYEKNEK

Elviteles nyitvatartáson túli helyben fogyasztásI nyitás kemény büntetést von maga után!

Nem érdemes megszegni a korlátozó intézkedéseket!

Szigorúbb büntetésre számíthatnak a vendéglátósok, ha megszegik a korlátozó intézkedéseket, és ennek ellenére az elviteles nyitvatartáson túl helyben fogyasztásra is kinyitnak – ez derül ki a szombat éjjel megjelent Magyar Közlöny legfrissebb számából. 

(MK 15. szám 362-365 oldala)

HA VALAKI HELYBEN FOGYASZTÁSRA KINYITNÁ AZ ÜZLETÉT, ÉS ERRŐL A RENDŐRSÉG TUDOMÁST SZEREZ, AZ ÜZLETET HAT HÓNAPRA IDEIGLENESEN BEZÁRATJA. HA AZ ÜZEMELTETŐ ENNEK ELLENÉRE ÚJRA KINYIT, EGY ÉVRE ZÁRATJÁK BE. RÁADÁSUL MINDKÉT ESETBEN UGYANARRA AZ IDŐTARTAMRA A TELJES VENDÉGLÁTÓI TEVÉKENYSÉGTŐL IS ELTILTJÁK, MÁS CÉGEI SEM FOGLALKOZHATNAK VENDÉGLÁTÁSSAL FÉL VAGY EGY ÉVIG.

Eddig százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság kiszabására volt lehetőség, valamint 1 naptól legfeljebb 1 évig tartó ideiglenes bezáratásra.

Tovább szigorította az Orbán-kormány azt is, hogy a kötelezettségszegés megállapítása és a büntetés kiszabása után a vendéglátóegység vezetője vagy az éttermet működtető cég tagja személyesen vagy más cég tagjaként nem végezhet vendéglátói tevékenységet. Ha a tiltás ellenére ezt mégis megteszi, és a rendőrség erről értesül, akkor

AZ ÜZEMELTETŐT EGYMILLIÓTÓL ÖTMILLIÓ FORINTIG TERJEDŐ BÍRSÁGRA BÜNTETHETIK.

Teljes cikk:

https://index.hu/belfold/2021/01/30/vendgeglatosok-buntetes-kormany-veszelyhelyzet-koronavirus/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search