Minden ami fontos

ÖNMUTOGATÓ FÉRFIT FOGTAK SZŐDLIGETEN

A sződligeti vasútállomáson mutogatta magát a gyanú szerint az a 47 éves férfi, akit rendőrök és polgárőrök fogtak el rövid futás után.

Egy 23 éves helyi nő – barátjára várva – időzött kutyájával a sződligeti vasútállomás egyik peronján 2021. január 2-án délután, amikor a szembe lévő peronon egy szokatlanul viselkedő férfit vett észre. Első ránézésre egyértelmű volt számára, az őt bámuló férfi nem egy érkező szerelvényre vár. Miközben a férfi le sem vette szemét a gyengébbik nem képviselőjéről, az ágyékánál kezdett matatni, félreérthetetlen mozdulatai segélyhívásra ösztönözték a nőt. Percekig tartott a jelenet, amit végül egy befutó vonat szakított félbe. Mire a férfi feleszmélt, egy felé futó embert látott, sejtette, bajba kerülhet, ezért menekülőre fogta. Átszaladt az aluljárón, keresztül a parkolón, be az erdőbe. Elérte ugyan az M2 autóút kerítését, de az akkor már rendőrökkel kiegészült üldözőtábor utolérte és elfogta.

Az élettársával őrbottyáni albérletében élő 47 éves férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondása szerint bánja, hogy „ilyen pofátlanságokat csinál a nőkkel szemben”.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai jelenleg egy rendbeli szeméremsértés vétségével gyanúsítják, de minden valószínűség szerint több hasonló bűnös cselekmény is a számlájára írható.

Forrás:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/hiaba-menekult

A kép csak illusztráció

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search