Minden ami fontos

ATLÉTIKA SZAKOSZTÁLLYAL GAZDAGSZIK A DUNAKESZI VÁROSI SE

A Városi Sportegyesület Dunakeszi 2021. januárjától újabb szakosztállyal bővül, amely így már a 18. az egyesület életében. A Dunakeszi Vasutas SE Atlétika szakosztályának beolvadása tökéletesen illeszkedik a VSD filozófiájába.

A szakosztály felépítéséért és működéséért Bottyán Tibor – Maracskó Pál korábbi tanítványa –  lesz a felelős. „1979 óta vagyok részese az atlétikai életnek, korábban versenyzőként, majd edzőként segítettem a csapatot. Sokan ismernek Dunakeszin, van egy gyönyörű családom, feleségem és a három fiam, akik 9, 7 és 4 évesek. Jelenleg 7 edzővel dolgozunk, 3 fő foglalkozik a gyerekekkel, rajtam kívül Szépné Jávorszky Dóra és Hoffer István, aki egyébként a tavaly létrejött távfutó csoportunk trénere is.  Forgács Judit, nagy múltú atlétánk a serdülőket edzi, a dobó szakágban pedig Elek György munkájára támaszkodunk. A „nagyokat”, ifjúsági korosztálytól Orosz Ákos és a Maracskó Pál készíti fel. Összesen 85 versenyzővel és több mint 30 gyermekkel érkezünk a VSD-be, szerencsére folyamatos az érdeklődés az atlétika iránt itt a városban, amely kiváló biztosíték az utánpótlás bázis kinevelésére.

Teljes cikk itt olvasható:

https://futasvilaga.hu/dunakeszi-vsd-atletika/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search