Minden ami fontos

Engedélyezte a brit gyógyszerfelügyelet a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását

A Pfizer és a BioNTech jelentette be, hogy szerdán megkapták az engedélyt, hogy súlyos vészhelyzet esetén beadhatják a COVID-19 elleni vakcinájukat az Egyesült Királyságban – írta az AP hírügynökség.

A nyugati országok közül elsőként a brit hatóságok engedélyezték az oltóanyag használatát, így az Egyesült Királyság lehet az első ország, ahol megkezdik a lakosság beoltását.

A Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla azt nyilatkozta, ez egy történelmi pillanat a cég számára.

A Pfizer gyógyszergyártó közölte, hogy azonnal megkezdik az oltóanyag szállítását. Ugyanakkor egyelőre csak korlátozott számban áll rendelkezésre a vakcina. Az Egyesült Királyság összesen 20 millió ember számára rendelt a koronavírus-elleni oltóanyagból, de egyelőre nem tudni, hogy ez a mennyiség mikorra fog megérkezni. Az első adagokat a legveszélyeztetettebbek kapják, az egészségügyben és az idősgondozásban dolgozók.

Az immunitáshoz két oltást kell kapni 3 hét különbséggel.

Forrás:

https://apnews.com/article/science-pandemics-europe-coronavirus-pandemic-ea0170c978eb281a905866e5bd78bbdf

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search