Minden ami fontos

Milyen hátrányt jelenthet a 32 kiesett tanítási nap a magyar gyerekek részére? Kevesebb lesz a jövedelmük, állítja az OECD elemzése.

Magyarországon egyelőre csak becslések vannak arról, hogy a Klebelsberg Központhoz tartozó iskolák 750 ezer diákja közül hányan lehetnek azok, akiknek az otthon tanulással töltött három hónap csak hosszú és unalmas vakáció volt csupán. Egy tudományosan megalapozott becslés szerint a felsősök közül minden ötödik kimaradt az online oktatásból, de mint az OECD jelentése kitér rá, korántsem csak ők tekinthetők az otthontanulás veszteseinek, hanem azok is, akiknél a szülőknek volt rá lehetőségük, hogy megpróbálják tartani a lépést az online oktatással.

Annyi biztos, hogy itthon mintegy 37 ezer diák családja nem rendelkezik a távoktatáshoz szükséges digitális eszközökkel, de jóval többen lehetnek azok, akik kimaradtak a tanulásból. Ercse Kriszta oktatáskutató százezerre becsülte a számot, figyelembe véve azt is, hogy a szakképző iskolák már nem a KK-hoz tartoznak, és ezekben még nagyobb lehet a kimaradó diákok aránya. Sokan lehetnek azok is, akik egyetlen – dolgozó – szülővel és több iskolás testvérrel élnek, vagy akiknek a szülei kénytelenek voltak bejárni a munkahelyükre, és ezért a gyerekek nem sokat profitáltak a táviskolából, még ha volt is számítógépük.

A teljes cikk itt olvasható:

https://qubit.hu/2020/09/14/oecd-penzben-merheto-komoly-hatranyokat-szenvedtek-el-azok-a-gyerekek-akik-a-covid-miatt-nem-jarhattak-iskolaba

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search