Választás2018

Bemutatkozik Vargha Nóra, az Együtt képviselőjelöltje

Bemutatkozik Vargha Nóra Mária:

jogász, önkormányzati képviselő

45 évvel ezelőtt született Budapesten. Az I. István Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Jogi Karán kapott jogász diplomát 1995-ben. Szakvizsgát tett 1998-ban. Három éve "csak" várospolitizál, addig jogászként dolgozott, rövid ügyvédi praxistól eltekintve jogtanácsosként, elsősorban bankoknál.

2005-ben költözött Fótra, Kisalagra, párjával és három fiával élnek itt.

A helyi politikában 2010 óta vesz részt, 2014 tavaszáig civilként a Jogi, Ügyrendi és Szociális Bizottság tagja volt, 2013-ban időközi választáson és 2014-ben az általános önkormányzati választáson polgármester-jelöltként is megmérette magát. 2014 óta városában önkormányzati képviselő.

2015-ben kezdeményezője és elnöke volt annak az önkormányzati vizsgálóbizottságnak, amelyik Fót város Hungária Értékpapír Zrt-vel kötött ügyletét vizsgálta. Ez a "befektetés" elvitte Fót 1 milliárd forint tőkéjét és több, mint 80 millió forintnyi ígért hozamot.

Miután elkezdte feltárni és jelezni a városi kommunikációs tanácsadó megbízása, valamint a városban TAO-támogatással felépítendő sportcsarnok körüli visszásságokat, valamint feljelentést tett a polgármester egy régebbi, frissen napvilágra került, súlyosan felelőtlen döntése miatt, ami miatt kamatokkal együtt olyan 700 millió forinttal szegényebb most Fót, képviselőtársai reakciója az volt, hogy a helyi Fidesszel igen barátságos kapcsolatot ápoló "ellenzéki" képviselők javaslatára (!) kizárták valamennyi képviselő-testületi grémiumból.

2017 tavaszán lett az Együtt 106 országgyűlési képviselőjelölt-jelöltjeinek egyike itt, a Pest Megye 05. számú egyéni választókerületben. Meggyőződése, hogy aki politikára adja a fejét, annak munkaköri kötelessége a többiek képviselete, választott vagy írott mandátum nélkül is.

"Ez néha csak annyi, hogy én mondom ki, amit mások is gondolnak, mert "nekem mélyebb a hangom". Máskor nekem kell azt is felismerni, hogy a velem beszélő mit szeretne. Azért jön hozzám, mert segítséget vár. Nekem pedig akkor is meg kell próbálnom segíteni, ha világnézetileg máshol állunk."

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search