Minden ami fontos

Potyó Imre, fotós nyert Dubajban, a világ egyik legnagyobb, HIPA nemzetközi díjazású pályázatán

Potyó Imre, magyar fotós nyert Dubajban, a világ egyik legnagyobb, HIPA nemzetközi díjazású pályázatán

Idén 12. alkalommal rendezték meg a HIPA (Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum International Photography Award) nemzetközi fotópályázatot, amelynek idén a központi témája és fő kategóriája a diverzitás volt.

Ebben a kategóriában a pályázat történetében első alkalommal egy magyar természetfotós, Potyó Imre kapta meg az első díjat a Dunavirág aréna című képéért.

Ezen a nyárestén felforrt a folyó a védett dunavirág kérészek rajzásától. Nagyon sokan voltak, én pedig extázisban próbáltam a legszebb látványt megtalálni. A langyos vízben állva lámpafényben komponáltam, a sötétben elvillanó vakuim és a széleslátószögű optika egy varázslatos perspektívában festette meg a törékeny dunavirágok testét

– számolt be a fényképész a kép készítésének körülményeiről. A természetfotós 11 éve fotózza a kérészek rajzását.

A pályázat fődíját az olasz Massimo Giorgetta nyerte el. Ez az első alkalom, hogy magyar fotós első helyezést ért el a pályázaton, 2019-ben Daróczi Csaba 4., Kércz Tibor pedig 3. helyen végzett.

Forrás:

https://qubit.hu/2023/11/22/dunaviragzas-dubajban-magyar-fotos-nyert-a-vilag-egyik-legnagyobb-dijazasu-palyazatan

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search